ÉGI PROLÓGUS
Az Úr, a mennyei seregek, késobb Mefisztó, a három arkangyal elolép

RÁFÁEL
Szférái közt most s mindkörökre
zengi a Nap versenydalát
s a megszabott pályán dörögve
fejezi be rohanatát.
Angyalnak tole van hatalma,
ám ez elottük is titok.
Megfoghatatlan birodalma
az elso nap fényén ragyog.

GÁBOR
Megfoghatatlan gyorsasággal
forog-gördül a Föld-remek;
édeni fényét vak homállyal,
sötét éjjel cseréli meg:
a tenger széles áradásban
szirtek mélyébol hány habot,
a tenger, szirt örök gyorsaságban
a szférákban tovább forog.

MIHÁLY
Viharok versenyt szántogatják
parttól-vizig kegyetlenül,
s hatásuk roppant láncolatját
fonják reá körös-körül.
Mennyko elé tüzes cikázás
felvillanó ösvényt hasít,
s követeid, Uram, csodálják
Napod szép változásait.

MINDHÁRMAN
Angyaloknak te adsz hatalmat,
bár lényed nékik is titok,
s megfoghatatlan birodalmad
az elso nap fényén ragyog.

MEFISZTÓ
Most, hogy ismét közelgesz, ó, Uram,
megkérdezendo, kettonk dolga mint van,
mert hajdanán szerettél, úgy tudom,
itt láthatsz engem is csapatjaidban.
Bocsáss meg, én nem értek nagy szavakhoz,
ha mégúgy csúfol is az égi nép;
s pátoszomon lehetne jót kacagnod,
ha ettol el nem szoktál volna rég.
Napról, világokról hát nem beszélek,
csak nézem a gyötrodo földi népet.
A föld kisistene nem változik nagyon
és épp olyan fura, mint az elso napon.
Szegény egy kissé jobban élne,
ha el nem ámítottad volna égi fénnyel.
Ezt hívja észnek, csak hogy általa
még állatibb legyen, mint állata.
Engedj meg, ez a földi istenecske
olyan, mint ama hosszúlábú szöcske
mely szállva szökdös s szökve száll,
s a fuben örökegy dalt hangicsál.
S ha még csupán a fu közt kuporogna!
Ám orrát beüti minden mocsokba.

AZ ÚR
Egyébrol nem tudsz most se szólni?
Vádolni jársz és panaszolni?
A Földön jó neked nem is terem?

MEFISZTÓ
Nem! Ott, Uram, bizony minden csak gyötrelem.
Az emberek jaja sziven üt néha szörnyen,
szegényeket még én is mért gyötörjem?

AZ ÚR
S Faust? Ismered?

MEFISZTÓ
A doktort?

AZ ÚR
O a szolgám!

MEFISZTÓ
Az ám! Szolgál is téged furcsa kedvvel.
Nem él földi itallal-élelemmel.
Távolba uzi gerjedelme,
bolond ugyan, de félig tudatos:
az ég minden csillagját követelve,
a föld minden kéjére áhitoz,
de sem távolban, sem közelben
nincs mi megnyugtatná e holdkórost.

AZ ÚR
Ha szolgálatja most még tétova,
majd kivezérlem ot a tisztaságba.
Kertész is tudja, hogyha zöld a fa,
virágot s termést hoz jövore ága.

MEFISZTÓ
Ot elveszíted! Mersz velem fogadni?
Feltétlenül veszítenél,
ha hagynád útamon haladni.

AZ ÚR
Ameddig o a földön él,
vezetned meg nem tiltom addig.
Tévelyg az ember, míg remél.

MEFISZTÓ
Köszönöm; hisz holtakkal eddig
szivesen úgyse kezdegettem.
Legfoképpen a telt, piros orcát szerettem.
Holttest elol magamfajta kitér!
Úgy volnánk mint a macska s az egér.

AZ ÚR
Jól van, legyen, neked hagyom hát!
Kútfejétol e lelket messze vond,
s ha körmeid jól megragadták,
vezesd magaddal útadon;
de majd ismerd be és el ne hazudd:
az igaz ember bárhogy is hibázik,
nagyon jól tudja, mely az igaz út.

MEFISZTÓ
Hát jó! S meglásd, nem tart sokáig.
Nyerésemben nem kétkedem parányit.
S ha ez majd célomhoz irányit,
hadd, hogy diadalom teljes legyen!
Port faljon o, s jókedvuen,
követvén kígyó nénikém szokásit.

AZ ÚR
S még akkor is elébem állhatsz;
sosem gyulöltem fajtád, tudod azt,
minden lelke közül a tagadásnak
még legkevésbé úntam a ravaszt.
Mert könnyen lankad el az ember munka láttán,
tétlen nyugalmat gyorsan megszeret;
ezért mellé oly társat rendelek,
ki buzdít, hajt s forgódik, mint a Sátán.
De igazi istenfiak, ti,
hadd tudjatok az élo Szépségen vigadni!
Kedves aklába zárjon bennetek
a születo örökkön élve, hatva,
s mindent, mi imbolygó képként lebeg,
rögzítsetek megálló gondolatba.

Az ég bezárul, az arkangyalok elszélednek

MEFISZTÓ
(egyedül) Nem árt olykor látnom az Öreget:
szakítni véle: szinte félek.
Ilyen nagyúrtól szép cselekedet,
hogy az Ördöggel emberül beszélget.