KIES TÁJÉK
Faust kimerülten, nyugtalanul, álomra vágyva
fekszik a virágos gyepen. Szürkület.
Szellemek kara: kecses kis teremtések hullámzó lebegésben

ÁRIEL
(ének eolhárfa-kísérettel)
Ha lebegve hull a szirmok
kikeleti zápora,
s rónák zöld áldása csillog
már a föld lakóira,
tündérkék szellemhatalma
hu segíto, röpte gyors;
mert legyen szent vagy haramja,
szánják azt, kit sújt a sors.
Kik könnyedén e fej körül lebegtek,
bizonyuljatok nemes szellemeknek!
Csitítsátok a tusakvó szivet,
az önvád sajgó tuznyilát kivonva,
oszlatva az átélt rémségeket,
s a négy szakaszt, mely az éjt széttagolja,
deruvel tölteni ne késsetek.
Hajtsátok le fejét hus vánkosára
s locsoljatok rá Léthe-harmatot;
fölenged, míg pihen, s frissülve várja
a görcsbe dermedt test az új napot;
szép tündérmunka díjaként
kapja a szent fény vissza szegényt.

KAR
(egyenként, kettesével és sokan, felváltva és együtt)
Ha a zöldszegélyu síkon
langyos szello fújdogál,
édes illat leng, s az alkony
párafátylak közt leszáll,
ringassátok halk szavakkal
gyermeki álomba ot
és zárjátok be a nappal
kapuját szeme elott.
Éj van. Dicson szaporítják
rendjüket a csillagok,
nagy fények, picinyke szikrák
tündökölnek itt s amott;
tükrük lent a tó sötétje,
fent a tiszta éjszaka;
boldog, mély csönd, és pecsétje
a királyi hold maga.
Halvány órák, gyönge fények,
öröm és bú tovaszállt;
sejtsd meg ezt! Gyógyultan ébredj;
újra nap kel, bízva várd.
Zöld a völgy, bokrozza hátát
a halom s hus árnyat ád;
az ezüstös búzatáblák
ringva várják a kaszát.
Hogy betölthesd vágyra vágyad,
nézz föl: itt a pirkadat!
Megkötözve csak lazán vagy,
vesd le álomburkodat!
A tömeg haboz, latolgat,
te ne késs el, légy merész;
a nemes bármit megoldhat,
mindent ért s gyors tettre kész.

Hatalmas zaj adja hírül a Nap közeledtét

ÁRIEL
Halld, a hórák fergetegje,
mint hatol szellemfülekbe,
már az új napot jelezve!
Sziklakapu nyögve tárul,
Phoebus mennydörögve száguld,
zeng a fény, nincs arra szó!
Trombitálnak, harsonáznak,
szem káprázik, fül kifárad,
hallatlan s nem hallható.
Bújjatok virágkehelybe,
mélyre, csöndesebb helyekre
sziklarésben, lomb alatt;
kit elér, süket marad.

FAUST
Frissen lüktet az élet érverése
s az éteri hajnalpírt köszönti újra;
ó, föld, nem ingatott meg ez az éj se,
üdén pihegsz a lábamhoz simulva;
megkörnyékez derud s mozdítja bennem
az elszánást, hogy szakadatlanul a
lét legfelsobb fokára törekedjem. -
A hajnalfényben a világ kitárul,
ezerhangú az élet a fenyvesekben;
a völgyben ködgomoly, de már aláhull
az égi fény a mélybe, zsenge gallyról
s ágról friss zöld virít, amint kibámul,
hol álom szállt rá, a homályos aljból;
virág, levél pergon hullatja gyöngyét,
szín szín után válik ki a talajból -
Paradicsommá változik a környék.
De nézd amott a roppant hegytetoket!
Már jelzik a magasztos óra jöttét;
az örök ragyogás elözönli oket,
mielott sugara ránk is lehullna.
Most, ím, a zöld havasi legeloket
borítja kristálytiszta fénybe újra,
és fokról fokra száll alá a mélybe -
A nap kibukkant! S jaj, már elvakulva,
sajgó szemmel fordulok tole félre.
Így jár az epedo remény, ha üdve
már int, s a beteljesülés elébe
táruló kapuját eléri küzdve;
de az örök mélységek máris okádják
a lángözönt, s megállunk szíven ütve;
meggyújtottuk az élet fáklyalángját,
s tuztenger vesz körül, micsoda máglya!
Az öröm és bú izzó óceánját
- szeretet? gyulölet? - mi szítja lángra
oly iszonyúan, hogy megint a földre
tekintünk, gyermeki fátyolra vágyva?
Így hát maradj, nap, a hátam mögött te!
Inkább a zúgó vízesést csodálom,
mely szirtrol szirtre zúdul hömpölyögve
s ezer ágra hasad a sziklaháton,
majd ezer ága ismét egybetorkoll,
és tajtékát magasra csapni látom.
S mily nagyszeru, hogy e szilaj habokból
változó s mégis állandó születhet,
szép tarka ív, mely fölragyog, de olykor
szétfoszlik, míg hull a hus, tünde permet.
Minden emberi fölfelétörésnek
hu tükre ez. Gondolkozz el s jegyezd meg:
színes visszfényében miénk az élet.

CSÁSZÁRI PALOTA - TRÓNTEREM
Az Államtanács a császárra várakozik. Harsonák.
Mindenféle díszes öltözetu udvari nép jön be.
A császár fölmegy a trónemelvényre,
jobbján a csillagjós

CSÁSZÁR
Jó híveimet, kik ma trónom
elébe gyultek, hadd köszöntsem;
látom, mellettem áll a bölcsem,
de hol maradhat a bolondom?

NEMESÚRFI
Palástod mögött ment, s a lépcso
kövére roskadt az imént o;
a hájast elvitték legott,
nem tudjuk: részeg vagy halott?

MÁSODIK NEMESÚRFI
Máris más tolakszik mesébe
illo gyorsasággal helyébe.
Bár csupa csat, gyuru, szalag,
mégis hökkento torzalak;
orök tartják tiltón elébe
alabárdjukat, míg beront -
S már itt van; vakmero bolond!

MEFISZTÓ
(a trón elé térdelve)
Mi az, mit üldöznek, de várnak?
Mi az, mi kell, bár átkozott?
Mi az, mire félton vigyáznak?
Mi az, mire szitok zuhog?
Kit nem lehet körödbe vonnod?
Kinek kelt köztetszést neve?
Mi közelíti meg a trónod?
Mi fut el tole messzire?

CSÁSZÁR
Vess véget e szóáradatnak!
Ma fejtörot más föl nem adhat,
csak az urak, s örvendenék,
ha ezt a rejtvényt fejtenéd.
Régi bolondom, félek, messze van már;
foglald el helyét itt az oldalamnál.

Mefisztó fölmegy, és a császár baljára áll

A SOKASÁG MORAJA
Egy új bolond - Új kínozó -
Hogy jött be ez? - Honnan való? -
A régi holt - Az már oda -
Hordó ha nincs - van piszkafa -

CSÁSZÁR
Nos, híveim, távol s közelben
lakók, de egyformán kegyeltek!
Jó csillagzatnál gyulekeztek,
üdvünk s szerencsénk áll megírva ott fenn.
Csak azt tudnám, mért kell e drága
idot, mikor gondot lerázva
bújnánk álorcás maskarába,
hogy kedvben kissé földerüljünk,
gyötro tanácskozás közt végigülnünk?
De mert így kívántátok makacsul,
s így történt, essünk rajta túl.

KANCELLÁR
A császár homlokát, mint glóriafény,
fonja körül a legdicsobb erény,
melynek érvényt csak o szerezhet:
az igazságosság! Amit szeretnek,
nélkülöznek, követelnek s kivánnak,
hogy népének megadja, rajta áll csak.
De jaj, az éles elme mit segít,
jó szív, segíto kéz mire megy itt,
ahol a romlás országszerte tombol,
és rossznál rosszabb kél a régi rosszból?
Ki e terembol néz földünkre le,
azt hiszi, rémálom játszik vele,
hol a torzak tehetnek bármi torzat,
a jogtiprás mezében jár a jognak,
és egy fonák világ kibontakozhat.
Ez nyájakat, az not rabol,
oltári kelyhet és keresztet,
s vele sok évig dicsekedhet
ép borrel, gaztettéért nem lakol.
Míg a panasztevok nyüzsögnek
a vánkosán pöffeszkedo
bíró elott, a mind dühödtebb
lázongás árja zúgva no.
Dicsoség annak bune, mocska,
kit véd a nála bunösebb,
s gyámoltalan ártatlanokra
mondják ki csak, hogy bunösek.
Így hull a világ szerteszéjjel,
s minden rendet megsemmisít;
mely a jog ösvényén vezérel,
helyes érzék fejlodhet itt?
A hízelgo, a csábitó
a jobbakat is lépre csalja,
latrokkal társul a biró,
ha nincsen bünteto hatalma.
Sötét e kép, s bárhogy riaszt,
nincs fátylam eltakarni azt.
Szünet
Sürgos a döntés; hogyha kárt tesz
mindenki, mindenkinek árt ez,
s a fenség prédává lehet.

HADSZERNAGY
Mily szörnyen elvadult e korszak!
Ma bárki bárkit letiporhat,
s parancsra minden fül süket.
A sziklavár elszánt lovagja
s a polgár, kit kofala véd,
kiböjtöl minket, megfogadta,
s visszatartja haderejét.
Elmaradt zsoldját zúgolódva
követeli rajtunk a katona,
s ha nem lennénk többé adósa,
nyomban kereket oldana.
Ki vélük tiltón szállna szembe,
darázsfészket bolygatna meg;
romban hever s kizsigerelve
az ország, mit ok védenek.
Szabadon dúl dühe e hadnak,
s a fél világ prédára jut;
szomszéd királyok még akadnak,
de úgy gondolják: nem az o bajuk.

KINCSTÁRNOK
Szövetségesekben ki bíznék!
Elakad az ígért segítség,
mint víz, ha a cso eldugul.
Uram, egész nagy birodalmad-
szerte kiké az uradalmak?
Mindenfelé új nemzetség az úr;
mind függetlenségre törekszik,
s turnünk kell, bár nem tetszik ez;
annyi jogot adtunk másoknak eddig,
hogy nincs jogunk többé már semmihez.
A pártokban, bárhogy nevezzék
oket, bíznunk ma nem lehet;
gyulöljék bár, vagy hon szeressék
a császárt: gáncs, bók egyre megy.
Félrevonult már pihenore
guelf és ghibellin egyaránt.
Szomszédjával ki is törodne?
Kit-kit a maga baja bánt.
Aranyforrásunk egyre sorvad,
mindenki lop, halmoz, kuporgat,
s pénzesládáink konganak.

UDVARNAGY
Szinte beleveszek a gondba!
Takarékoskodnánk naponta,
s mindenbol több kell napra nap.
S minden nap új bajt hoz reám.
Igaz, hogy a szakács süt és foz;
van vaddisznó, nyúl, szarvas és oz,
liba, kacsa, tyúk, van mit ennünk;
természetbeni jövedelmünk
befolyik úgyahogy talán.
De már a borral baj van ám!
Rég a pincében hordók sorakoztak,
évjáratai óboroknak,
de ma minden cseppet kiszopnak
dáridóikon a nemesurak.
A városi tanács is csapra verte
borát, isznak kupát emelve,
s tócsa áll az asztal alatt.
Fizetnem is kell, kennem is kell;
irgalmat a zsidó nem ismer,
kölcsöne éveket eszik fel,
mit a jövo termésre ad.
Eladjuk a hízót soványan,
zálog-vánkos van csak az ágyban,
s jövo évi kenyér az asztalon.

CSÁSZÁR
(némi gondolkodás után Mefisztóhoz)
S te, bolond, nem tudsz még egy bajt vajon?

MEFISZTÓ
Nem én. A fényt csodálom s benne téged
s tiéidet! - Van helye csüggedésnek
ott, hol a fenség így uralkodik,
s hatalmán a gyulölség megtörik?
Hol jószándékkal párosul az ész,
s tennivalót boven talál a kéz?
Gyulhetnek ott felhoi a bajoknak,
hol ily tündöklo csillagok ragyognak?

MORAJ
Nagy selma ez - Nem ostoba -
Kegyet vadász - Most vagy soha -
Tudom már - mért köntörfalaz -
Amit kisüt - légvár biz az -

MEFISZTÓ
A földtekén hol nincs nélkülözés?
Itt ez, ott az, nálunk a pénz kevés.
Igaz, a padlón nem gurul elébünk;
de rálel rejtekére bölcsességünk.
Hegyi érben, falüregekben
található vert arany és veretlen.
S ki hozza föl? Férfi, ki élni mer
a természet s szellem eroivel.

KANCELLÁR
Természet s szellem - nem fér meg hitünkkel.
Ateistákat azért égetünk el,
mert veszélyes az ilyen fecsegés.
A bun a természet, a sátán
a szellem, kettojüknek ágyán
fogan a korcs kételkedés.
Nem úgy! - A császár osi földjén
két rendet ismer csak a törvény:
a szent papokét s lovagokét,
ok védik a trónt; ha vihar dúl,
híven kitartanak, s jutalmul
az állam és egyház övék.
A lázongás zavart fejeknek
csürheösztönébol ered;
várost, falut ok mételyeznek:
bubájosok! eretnekek!
S magas körünkbe léha élced
becsempészné e söpredéket!
Romlott szivekben bízni vétek,
s a bolond sem jobb, mint ezek.

MEFISZTÓ
Tudóshoz illon szólottál, uram!
Mit el nem értek, száz mérföldre van,
amit nem foghattok meg, nem igaz,
mit nem számoltok meg, nem számít az,
mit nem tehettek latra, súlytalan,
amit nem fémjeleztek, nem arany.

CSÁSZÁR
Bajainkat mindez nem orvosolja;
mi szükség böjti prédikációdra?
“Ha” és “hogyan”, unalmas nóta ez.
Nincs pénz? Nos, ha így állunk, hát szerezz.

MEFISZTÓ
Szerzek, ha kell, s még többet szerzek én!
De bár könnyu ez, nem megy könnyedén;
megvan a pénz, de ki lesz, aki rálel
s fölmarkolja? Ahhoz nagy tudomány kell!
Idézzétek csak fel a szörnyü múltat,
mikor föld és nép emberárba fulladt,
s akinek volt valami drágasága,
rémületében itt-amott elásta.
Igy volt ez már a római korban is,
s azóta mindig, tegnap is, ma is.
Mindez mélyében nyugszik a talajnak;
s a császáré a föld, a kincs ugyancsak.

KINCSTÁRNOK
Bolondtól e beszéd nem ostoba;
valóban: ez a császár os joga.

KANCELLÁR
Aranyos tort vet a sátán tinektek,
nem Istennek tetszo dologba kezdtek.

UDVARNAGY
Csak udvartartásunkat hozza rendbe!
Szemet hunynék, ha útja görbe lenne.

HADSZERNAGY
Bölcs bolond, jót ígér mindenkinek;
honnan a zsold, nem kérdi a sereg.

MEFISZTÓ
S ha úgy vélnétek, szélhámoskodom csak,
itt áll a csillagjós! O válaszolhat!
Minden “kört”, “órát” s “házat” ismer o.
Mi áll az égen? Adja hát elo!

MORAJ
Ím, egy követ - fúj két ripok -
Látnok s bolond - a trón elott -
Megint az elnyutt - ócska dal -
A bolond súg - A bölcs szaval -

CSILLAGJÓS
(beszél, Mefisztó súg)
Fejünk fölött a nap mero arany,
Merkur kegyelt követ, szép zsoldja van;
Vénusz asszonynak hódoltok ti mind,
késon-korán rátok bájjal tekint;
a szuz Lunánál nincs szeszélyesebb;
Mars nyugton ül, de így is fenyeget.
Legszebben mégis Jupiter tüzel.
Saturnus nagy, de távolban vesz el.
Mondhatjuk, hogy mint fém nem ritka kincs,
keveset ér, de súlyra párja nincs.
Igen! Ha Luna Sollal frigyre lép,
ezüst arannyal, szép a földi lét;
az öletekbe hull minden hiányzó:
palota, kert - bögyös, rózsás leányzó.
Mindezt egy férfi szerzi meg nekünk,
akivel észben nem mérkozhetünk.

CSÁSZÁR
Bár kettozve hallatszanak,
mégsem gyoznek meg e szavak.

MORAJ
Amit hadar - igen badar -
Naptári jós - Kontár tudós -
Ígérni tud - de nagy hazug -
Ki jön tehát? - Még egy svihák -

MEFISZTÓ
Bambán állnak a nagy leletnek
hírére, s bizalmatlanok;
itt mandragóráról fecsegnek,
fekete kutyáról amott;
ez az egészet csak kacagja,
az bubájosságot kiált,
de mit szól, hogyha viszket majd a talpa,
s érzi, hogy lépte nem szilárd?
Érzitek az örök-tevékeny
természet titkos erejét,
rejtett élet pezseg a mélyben
s fölsugározza delejét.
Ha minden tagotok sajog,
ha borzadállyal tölt a hely,
ásót elo! Valami ott
buzlik ám, ott nagy kincs hever!

MORAJ
Lábam ólomsúlyú s lehúz -
Görcs áll karomba - ronda csúz -
Nagylábujjamban hangyaraj -
Lapockám táján is nyilall -
Ha nem csalnak meg e jelek,
itt ritka nagy kincset lelek.

CSÁSZÁR
Csak gyorsan! Nincs mód elinalnod;
orrunknál fogva nem vezethetsz,
vígy a nemes lelohelyekhez.
Leteszem a jogart, a kardot,
s ha nem hazudsz, sajátkezuleg
dolgozom, de ha nem kerül meg
mégsem a kincs, pokolra küldlek!

MEFISZTÓ
Oda az utat nem téveszteném el -
De el nem mondhatom elégszer,
a gazdátlan vagyon mily számtalan.
A paraszt ekéje arany-
edényt fordít ki a rögökkel;
vályogfaltól remél salétromot,
s helyette tekercs aranyat lel
riadt örömmel a kérges marok.
Hány bolthajtást tör át a csákány,
hány barlang s alagút homályán
bolyong az alvilág határán
a kincsvadász, mig ráakad
az osi pince ajtajára
s lát odabenn, glédában állva,
aranykancsókat, tálakat!
Rubinserlegeket fedez föl
s tüstént ihatik is ezekbol:
mellettük os-öreg borok.
Higgyétek el - hisz aki mondja,
szakérto -, szétkorhadt a donga,
s a borko hordót alkotott.
Az éj s iszony burka e régi
eszenciákat féltve védi,
mint a gyémántot s aranyat.
Itt nyomoz szívós akarattal
a bölcs; játék kutatni nappal,
a titkok a sötétben rajzanak.

CSÁSZÁR
Neked hagyom mind! Mi szükség homályra?
Ami értékes, jöjjön napvilágra.
Csalón rajtütni éjjel lehet-e?
Hisz akkor minden tehén fekete.
Hozd ekéd, s adja ki degeszre tölt
fazék-aranyait nekünk a föld.

MEFISZTÓ
Fogj ásót és kapát, paraszti
munkád révén leszel nagyobb,
az aranyborjak földalatti
csordáját így kiugratod.
Nem lesz több gondod, szívrepesve
tuzhetsz ékszert magadra, kedvesedre;
színes ékko fokozza legkivált
a fenséget s a noi bájt.

CSÁSZÁR
Csak gyorsan, gyorsan!
Lássunk már belole!

CSILLAGJÓS
(mint elobb) Uram, türtoztesd vágyad egyelore,
s folyjék le tarka örömünnepünk;
ily sebbel-lobbal célt nem érhetünk.
Vezekléssel szerezzünk lelki békét,
Magasság révén nyíljék meg a Mélység.
Ha jót akarsz, légy jó magad;
ha boldogságot, hutsd le vágyadat;
ha bort kívánsz, taposd buzgón a kádat;
csodát ha vársz, hited legyen szilárdabb.

CSÁSZÁR
Hát töltse ki idonket az öröm!
S hamvazószerda majd kapóra jön.
De addig annál szenvedélyesebb
legyen a féktelen farsangi kedv.

Harsonák. Exeunt

MEFISZTÓ
Hogy érdem vonzza a szerencsét,
nem sejti azt e bamba nép;
bölcsek kövét ha megszereznék,
kohöz a bölcs hiányzanék.

TÁGAS TEREM OLDALSZÁRNYAKKAL
Álarcos mulatságra elokészítve és földíszítve

KIKIÁLTÓ
Messze tunt a német határ; itt
ördög, bolond, váz nem bokázik;
derus ünnep vár titeket.
Urunk, míg Rómát látogatta,
hasznára s mulatságotokra,
az Alpok láncán áthaladva
derus ország császára lett.
Ofelsége a szent saru által
nyert a hatalomhoz jogot,
s amikor hazatért a koronával,
nekünk egyúttal sipkát is hozott.
Újjászületik, aki hordja;
minden jótársaságbeli
ember kedélyesen fejébe nyomja;
hasonlít így a sült bolondra,
s alatta bölcs marad, ha teheti.
Már látom is, mint tömörülnek,
szétválnak, meghitt körbe gyulnek;
kórus kórus nyomába hág.
Csak szaporán, ki-be az ajtón!
Így ment addig s így megy tovább,
százezer mókát uz kitartón
s egyetlen nagy bolond a világ.

KERTÉSZLÁNYOK
(ének mandolinkísérettel)
Hogy tessünk nektek, magunkat
kicsíptük ez éjszakán,
német udvari divatnak
hódol a flórenci lány;
barna fürtjeink sötétje
közt vidám virág ragyog;
selyemszál, selymes pihécske
mind szerepre hivatott.
Joggal tartjuk ezt mi sokra,
bókot méltán érdemel
hajdíszünk muvészi csokra,
mely télen se hervad el.
Sok színes papírszeletkét
egybefuzni nem nehéz;
egyenként mero nevetség,
együtt mégis megigéz.
A szem kedvvel legelészhet
kacér kertészlányokon;
tudjuk, hogy a noi lélek
a muvészettel rokon.

KIKIÁLTÓ
Fejeteken ringva hoztok
telt kosárkát, ide véle!
Karotok közt tarka csokrok,
ki-ki választhat belole.
Lugasunk árnyán virágdús
kertet lássunk noni! Pompás
mind az áru, mind az árus,
lesz köröttük nagy tolongás.

KERTÉSZLÁNYOK
Álljon víg vásár, azonban
alkudozni nem való!
Ki mit kap, tudatja nyomban
néhány elmés, kurta szó.

OLAJÁG BOGYÓKKAL
Tolem állhat más fa díszben.
A viszálytól minden ízem
fél, azért kerülöm el.
Otthon ritka becsben állok,
s ágam biztos békezálog,
minden földön békejel.
Bár foglalhatnék ma este
egy szép fot méltó keretbe.

ARANY KALÁSZKOSZORÚ
Szépet még szebbé tehetnek
Ceres adományai;
amit hasznáért szeretnek,
dísznek sem mindennapi.

FANTÁZIA-KOSZORÚ
Csodamályva, tarkabarka,
a mohából kitekint!
Természetben nincs e fajta,
a divat szülötte mind.

FANTÁZIACSOKOR
Ráhibázni a nevemre
még Theophrasztosz se merne,
s ha nem is sokan kegyelnek,
remélem, megtetszem egynek,
ki rám joggal büszke volna,
hogyha a hajába fonna,
vagy örömét lelve bennem,
szíve fölé tuzne engem.

RÓZSABIMBÓK
(kihívás)
Hadd virítson tarkabarka
muvirág, ha ez divat ma,
csudafurcsa szirma, kelyhe,
nem a természet nevelte;
zöld kocsány aranyharangját
gazdag fürtök nem takarják!
Míg mi
elbújunk, s kik ott
ránk találnak, boldogok.
Hogyha nyár köszönt be, izzó
pírra gyúl a rózsabimbó,
ki áll ellent ennyi kéjnek?
E teljesülo igéret
Flóra országában a
szem, szív, ész legfobb ura.

A kertészlányok zöld lombsátrak alatt
tetszetosen elrendezik áruikat

KERTÉSZEK
(ének theorba-kísérettel)
Nézzétek csak, ha virág nyit,
koszorúsan szebb a szép fo;
a gyümölcsnek nem a nézo
fontos, o kóstolni csábít.
Vár barack, cseresznye, ringló,
arcuk napsütötte, színes.
Vegyetek! a nyelvhez, ínyhez
mérve a szem gyatra bíró.
Gyertek, ízes kóstolóra
hív gyümölcsünk húsa, hamva!
Költeményt kíván a rózsa,
harapni való az alma.
Nyíló ifjúságotok ha
társul vélünk, garmadát
halmozunk szomszédotokba:
érettebb árúnk javát.
Lomb árnyán, hol színes, ingó
füzért lenget a faág,
együvé kerül a bimbó,
falevél, gyümölcs, virág.

Gitárral és theorbával kísért váltakozó énekszó közben
mind a két kórus tovább halmozza fokozatosan egyre
magasabbra, díszítgeti és kínálgatja áruit

Anya és leánya

ANYA
Lányom, hogy megszültelek,
fokötos fejecskéd
bájos volt, s még édesebb
csöpp kis termetecskéd.
Gazdag vot remélt anyád,
láttalak már, mint arát
s mint ifjú menyecskét.
Haj! hány esztendo letelt,
s pártában maradtál,
hány udvarlód elszelelt;
hol a víg csapat már?
Míg egyik táncolt veled,
másiknak finom jelet
könyököddel adtál.
Mit se használt annyi tánc,
annyi ünnepestén
zálogosdi, körbelánc,
késik az eredmény.
Ma bolondok napja van,
tárd ki öled, biztosan
fogsz egyet, szivecském.

Fiatal és szép leánypajtások csatlakoznak hozzájuk, hallani
meghitt csevegésüket. Halászok és madarászok lépnek fel
hálókkal, horgokkal, lépvesszokkel s egyéb eszközökkel,
és a szép leánykák közé vegyülnek. Kölcsönös torbe
csalási, elfogási, menekülési és fogva tartási kísérletek
igen kellemes párbeszédekre adnak alkalmat

FAVÁGÓK
(durván és eroszakosan törtetnek be)
Félre a fáktól!
Jobb, ha a hely bo,
mert mig az erdo
tölgyei dulnek,
földre terülhet
bárki, ha gátol.
Kell a mi munkánk,
s épp ez az érdem,
mert ha a durvák
nem robotolnak,
felkopik éhen
majd a csiszoltak
álla is akkor!
Hasznos a létünk:
mást veritékünk
ment meg a fagytól.

PULCINELLÓK
(esetlenül, szinte bárgyún)
Ejha, ti dorék,
görnyedezo nép!
Mert van eszünk, hát
nem cipelünk fát;
rongyzeke, sapka,
nem rogy alatta
össze a hátunk;
régi szokásunk
járni nyugodtan,
bo papucsokban,
s hol hetivásár
s szórakozás vár,
szemkimeresztve,
majd megeresztve
egy kukorékút,
siklani rézsút
surü tömegben
s fékeveszetten
pörgeni együtt.
Hogyha becsültök,
vagy lecsepültök,
semmibe vesszük.

INGYENÉLOK
(hízelegve és kéjsóváran)
Kell, aki vágja,
s kell a komája,
foleg avégett,
hogy szenet éget.
Bárhogy akarnók,
nélküle hajbók,
nyelvi cikornyák,
kétkulacsosság,
mely, ha csak intesz,
már aszerint tesz,
mind e fogások
haszna mi volna?
Bárha zuhogna
égi zsarátnok,
hogyha fa nincsen,
s hult helye szénnek,
tuzhelyeinkben
láng sosem éghet.
Ott ami készül,
forr, zubog és sül.
Kényes inyencek
ám a kegyencek;
sült jön-e vagy hal,
érzi a orruk,
ingyenes asztal
harci porondjuk.

ISZÁKOS
(önfeledten)
Kedvemet mi rontaná ma!
Szívem könnyu és szabad;
mulatok vígan danázva,
s jókedvem rátok ragad.
Borom így iszom ki mind, mind!
Csengjen a pohár ma! Csling, csling!
Jöjj idébb te is, komám!
Koccints, a bor csúszik ám.
Nom szidott, felhúzta orrát
tarka köntösöm miatt;
peckesen jártam, gúnyolt hát
s szólt: paprikajancsi vagy!
Borom így iszom ki mind, mind!
Csengjen a pohár ma! Csling, csling!
Koccintgasson mindahány
maszka, a bor csúszik ám.
Eltévedtem? Az se baj, ha
ily vidám hely vár reám.
Ha nem ád hitelt a gazda,
ad az asszony vagy a lány.
Borom így iszom ki mind, mind!
Folytassátok most ti! Csling, csling!
Sorban, szép egymásután!
A bor mindig csúszik ám.
Mindegy, hol s hogy iddogálok,
az a fo, hogy ihatom.
Lábamon már alig állok,
végignyúlok a padon.

KAR
Cimborák, igyuk ki mind, mind!
Koccintgassunk körbe! Csling, csling!
Aki eldol, pajtikám,
asztal alá csúszik ám.

A kikiáltó különféle költoket jelent be; a természet költoit,
udvari dalnokokat, lovagköltoket, vannak közöttük gyöngédek,
vannak megszállottak. A különféle vetélkedok
tolongás közben nem hagyják egymást szóhoz jutni.
Az egyik néhány szó kíséretében eloldalog

SZATÍRAÍRÓ
Tudjátok, mit szeretnék,
mint költo? Oly maró dalt
zengni, mit a közönség
hallgatni sosem óhajt.

Az éji és kriptaköltok kimentik magukat, mert éppen egy újszülött
vámpírral merültek érdekfeszíto beszélgetésbe, amibol esetleg
új költoi mufaj alakulhat ki; a kikiáltó kénytelen belenyugodni,
és közben színre hívja a görög mitológiát, amely még újabb
kori jelmezben sem veszíti el jellegét és tetszetosségét

A Gráciák

AGLAIA
Bájjal töltjük mi a létet;
ha adtok, bájjal tegyétek!

EUPHROSZÜNÉ
Bájjal elfogadni könnyebb,
bájt ad ez betelt gyönyörnek.

HÉGEMONÉ
S csendesebb napokhoz érve,
a hálát is báj tetézze.

A Párkák

ATROPOSZ
A legidosebb vagyok, s lám,
tisztemül ma a fonás jut;
eltunodöm, míg a rokkán
a vékony életfonál fut.
Könnyu s lágy a ti fonaltok,
hozzá finom lent kerestem;
elsimít szöszös gubancot
jártas ujjam sose resten.
Ne engedjetek garázda
kedvnek, vad táncforgatagnak,
gondoljatok e fonálra:
ne tovább! Hisz elszakadhat.

KLÓTHÓ
Tudjátok meg, hogy az ollót
én orzöm egy ideje,
mert megbotránkoztató volt,
mit nénénk muvelt vele.
Nyúlt, nyúlt a mihaszna népség
fonala a nap alatt,
míg a legdicsobb reménység
szála gyorsan elszakadt.
Én is fiatal koromban
száz hibát követtem el,
de ma nem leszek goromba,
ollóm tokban vesztegel.
Nem bánom, hogy nem nyiszálok,
széttekintek nyájasan;
ropjátok tovább a táncot
a szünet óráiban.

LAKHESZISZ
Rendet tartok, ez a dolgom,
s ebben páratlan vagyok;
percre sem pihen meg orsóm,
s túl gyorsan mégsem forog.
Szálak futnak, gombolyodnak,
tolem függ az útirány,
félre egy se kódoroghat,
körpályán fut mindahány.
Hej, ha egyszer nem vigyáznék,
lenne sírás, jajgatás;
számolom: hány óra, hány év?
S motringot kap a takács.

KIKIÁLTÓ
Kik most jönnek, néktek nem ismerosek,
hiába bújtatok száz régi könyvet;
szép arcukért, habár tengernyi könnynek
szerzoi, szívesen látnátok oket.
A Fúriák ok, s higgyetek hazugnak,
ifjú, nyájas, deli nok, csinos arccal;
de ki szót vált velük, rosszat tapasztal:
e galambok fulánkkal szúrni tudnak.
Bármily ármányosak, a mai estén,
mikor bolondnak lenni nagy kiváltság,
nem játszva angyalt, e nok is belátják:
fekélyek ok város és falu testén.

A Fúriák

ALÉKTÓ
Mit ér az? Bennünk bíztok mindahányan,
csinosak, ifjak vagyunk, macska módra
hízelgok, s kinek párocskája volna,
addig dorombolunk a fülébe lágyan,
míg végül megmondhatjuk néki nyersen,
hogy másra is kacsingat a leányka,
hogy görbe hátú, sánta, ostobácska,
s ha már ara, hogy hasznavehetetlen.
S mint zaklatjuk a mátkát? Mi se könnyebb:
a volegénye ot nemrég szapulta,
s egy másik lány volt ennek fültanúja! -
Kibékülhetnek, marad egy ürömcsepp.

MEGAIRA
Csak tréfa ez! De én tudom a módját,
ha egybekelnek, hogy futó szeszélyek
által keseruvé tegyem a mézet;
az ember változó, akár az órák.
Ki vágya tárgyát öleli, bolondul
kezd sóvárogni nemsokára az újra,
a legnagyobb boldogságot megunva;
fut a naptól, s jeget olvaszt azontúl.
Mindezt annál könnyebben tehetem, mert
hu kísérom Asmódi, aki boven
hinti a konkolyt megfelelo idoben;
párosával rontom meg így az embert.

TISZIPHONÉ
Nem cselt fozök én, de mérget;
s tort fenek a hutelennek;
hogyha mást szeretsz, szivednek
gyökeréig fúr a féreg.
Teljék színig minden édes
pillanat maró epével!
Vita, alku mit sem ér el -
Bunhodjék meg, aki vétkes.
Bárki kérje, nincs bocsánat!
A sziklák közt panaszom zúg;
visszhang zengi vissza: bosszút!
S halni kell a csapodárnak.

KIKIÁLTÓ
Most legokosabb lesz, ha helyet adtok,
mert ami jön, másfajta, mint ti vagytok.
Látjátok, amint egy hegy közeleg,
két oldalán remek, tarkálló szonyegek,
kunkorgó ormányú, agyaras állat,
titokzatos, de van rá magyarázat.
Nyakszirtjén ül egy törékeny, kicsi
asszony, s karcsú pálcával tereli;
fennkölt, kevély no áll mögötte fönn,
körötte szemvakító fényözön.
Oldalt két ékes hölgy, kit láncra fuztek,
ez riadtan lépdel, amaz derusebb;
ez gyulöli, hogy rab, az nem hiszi.
Kik ok? El fogják mondani.

FÉLELEM
A kavargó tömkelegben
fáklya s lámpa füstölög;
jaj, bilincs tart fogva engem
álnok álarcok között.
El, mókás, vigyori képek!
Mind gyanús, ki most örül;
üldözoim, kiket éj fed,
így settengenek körül.
Ellenség lett egy barátom,
ismerem már jelmezét;
amaz ott megölne, látom,
s rajtakapva áll odébb.
Menekülnék bárhová már,
ki az urbe szabadon;
de ott túl a pusztulás vár,
itt csak füst és borzalom.

REMÉNY
Jó novérek, üdv tinektek!
Bár álarcban tetszelegtek
mind a ketten tegnap óta,
meg vagyok gyozodve róla,
holnap már nem hordtok álcát.
S ha nem is nagyon szeretjük
a sötétet fáklyafénnyel,
csakhamar szabad szeszéllyel,
szép, derus napok során át,
hol külön-külön, hol együtt
járjuk a mezoket egyre,
dolgozgatva, megpihenve,
s gondról mit sem tudva élünk,
baj nélkül mindent elérünk;
bármely háznál becsben állunk,
bátran léphetünk be hát:
sikerül így megtalálnunk
mindennek színét-javát.

OKOSSÁG
Félelem s Remény, az ember
két nagy ellensége láncon;
el az útból! félni nem kell,
ügyelek: egyik se ártson.
Az élo, gigászi barmot,
íme, föltornyozva hajtom,
s lépésrol lépésre cammog
fel a kaptatón, kitartón.
Istenasszony áll a tornyon,
és villámgyors szárnyveréssel
affelé fordítja folyton
orcáját, aki mer és nyer.
Fényt köré a glóriának
sugarai messzi vetnek;
hívjátok Victoriának,
istennoje o a tettnek.

ZÓILOSZ-THERSZITÉSZ
Huhú! Kapóra jöttem én,
rátok fröcsög maró epém!
De gúnyom fo célpontja ma
Victoria asszony maga.
Van két fehérlo szárnya, s már
azt képzeli, hogy sasmadár,
s bármerre is forduljon,
a nép és föld mind tulajdona;
de bárki ha sikert arat,
bennem már fortyog a harag.
A szép a rút, s a rút a szép,
az ép a korcs, s a korcs az ép,
gyógyír nekem e szenvedély,
ez így legyen, hol ember él.

KIKIÁLTÓ
Úgy hát e tisztes pálca mér
mestercsapást rád, kurafi!
Vergodni fogsz s vonaglani! -
Mint lesz a kettos korcsalak
ocsmány gombóc egy perc alatt! -
De lám! A gombóc már tojás,
felfúvódik, egy pukkanás,
és mint ikerpár, kikel a
denevér és a vipera;
ez porban kúszik, az kering
sötéten. Künn a pár megint
egyesülni iparkodik;
dehogy lennék ott harmadik.

MORAJ
Nézd, ott táncol már a nép -
Inkább állnék már odébb.
Vagy nem érzed-e, hogy itt
kísértetjárás folyik? -
Szél zúg át fejem felett -
Nékem lábam csapja meg -
Bántódás senkit sem ér -
És mégis mindenki fél -
Nem mulathatunk tovább -
Úgy intézik a bestiák.

KIKIÁLTÓ
Mióta a maszkabálok
menetére felvigyázok,
orködöm, s nem engedek be
az ajtón e víg terembe
kártékony besurranókat;
semmi el nem tántoríthat.
Mégis félek, hogy az árnyak
ablakon át is bejárnak,
s rontásától szellemeknek
én senkit se védhetek meg.
Hisz gyanús volt már a törpe,
hát ott hátul most mi tör be?
Kik robognak erre s honnan,
tisztem volna, hogy megoldjam.
De azt, ami érthetetlen,
nem tudom megmagyarázni;
fejtsétek meg szaporán ti! -
Mi kanyarog a tömegben? -
Szép négyesfogat veszettül
hajt árkon-bokron keresztül,
s közben nem gázol le senkit,
a nép nem fut, nem tülekszik.
Távol színes szikrakéve,
csillagoknak tarka fénye,
mintha buvös lámpa égne;
szélvészzugás hallható.
Rémes! Félre, félre!

KOCSIHAJTÓ FIÚ
Hó!
Le a szárnnyal, paripák, itt
a szokott gyeplo megállít,
fékezek, s ti megjoháztok,
hogyha hajtok, zúgva szálltok -
Megtiszteljük ezt a termet!
Nézzétek, mint gyulekeznek,
körben a sok szájatátó.
Töltsd be tiszted, kikiáltó,
írj le minket és nevezz meg,
mielott tovább robognánk;
jelképek vagyunk, s szemednek
nyilván ismeros a formánk.

KIKIÁLTÓ
Megnevezni mégse bírlak;
ha szabad, inkább leírlak.

KOCSIHAJTÓ FIÚ
Próbáld hát!

KIKIÁLTÓ
Szó, ami szó,
ifjú vagy s elbájoló.
Kamaszfiú vagy még, de már a fehérnép
azt kívánná, hogy mielobb legény légy.
Szoknyák körül legyeskedhetsz maholnap;
látom, született csábitó vagy.

KOCSIHAJTÓ FIÚ
Ez már beszéd! Folytasd tehát
a kellemes talányfejtést tovább.

KIKIÁLTÓ
Szemed sötét fénye, fürtjeid éje
az ékes pánttól földerül!
Díszes köntösöd, remekül
redozve, válladtól sarudig ér le,
s csillámcsüngos bíbor szegi körül!
Lánynak nézhetnek, noha már ma
elcsavarnál sok szép fejet,
s boldogan lenne sok leányka
az ábécében mestered.

KOCSIHAJTÓ FIÚ
S ki az, kit szemkáprázva láthatsz
a szekértrónon fényleni?

KIKIÁLTÓ
Dúsgazdag és szelíd király az,
boldog, ki kegyét elnyeri!
O maga mire törekednék?
Azt kutatja, kinek mi kell,
másnak ad, ebben leli kedvét,
s több ez, mint a kincs és siker.

KOCSIHAJTÓ FIÚ
Amit eddig mondtál, keveslem,
most írd le ot részletesebben.

KIKIÁLTÓ
A méltóságra nincs szavam.
Egészséges holdarca van,
szája telt, két orcája pozsgás,
fején díszes turbánja pompás,
redos, kényelmes öltözetben
ül ott! Tartását jellemezzem?
Uralkodónak is dicso.

KOCSIHAJTÓ FIÚ
A gazdagság istene o,
Plútosz, a pompás, kire már
császárotok régóta vár.

KIKIÁLTÓ
Magadról is kell egy s mást mondanod!

KOCSIHAJTÓ FIÚ
A pazarlás, a költészet vagyok;
költo, kinek csak az a dolga,
hogy meghitt kincsét tékozolja.
Dús vagyok mérhetetlenül,
mint Plútosz, általam derül
termeiben a kedv s a fény,
amije nincs, azt osztom én.

KIKIÁLTÓ
Vonzóan kérkedsz, most pedig
hadd lássuk mutatványaid.

KOCSIHAJTÓ FIÚ
Nézzétek, csak csattintanom kell,
s a szekér körül fény ragyog fel.
Egy gyöngysor szökken elo amott,
(folyton csattintgat, hol erre, hol arra)
nesztek függok, aranyos csatok,
fésu, násfa, mind gyönyöru,
pompás drágaköves gyüru;
itt-ott apró láng is lobog,
s én figyelem, tüzet ki fog?

KIKIÁLTÓ
Hogy kapkod, hogy tolong a jó nép!
Majd elsodorja jótevojét.
Az csattint, kincs hull szüntelen,
s már kapkod az egész terem.
De új fortélyon döbbenek meg:
bár buzgón szednek, tülekednek,
jutalmuk mégis oly silány,
tovarepül az adomány.
A drága gyöngysor szétpereg,
s markukban száz bogár rezseg,
eldobják szegény ördögök,
s most mind fejük körül dönög.
Kik értéktárgyakat reméltek,
szorongatnak hitvány lepéket.
Mit a lurkó ígért, a kincs
aranyfényu, de haszna nincs!

KOCSIHAJTÓ FIÚ
Látom, jól tudsz maszkákat bemutatni,
de héj mögött a lényeget kutatni
nem udvaronci feladat;
azt élesebb szem látja csak.
S hogy ne támasszak félreértést,
királyom, hozzád intézem a kérdést.
(Plútoszhoz fordulva)
Nem bíztad-e rám a szelek
mátkáját, villámszekered?
Nem tartom-e be útirányod?
Nem termek ott, ahol kivánod?
S nem nyertem, vakmero magasban
szállva, pálmát számodra gyakran?
Ahányszor csak megvívtam érted,
javamra dolt a küzdelem:
ha babér díszlik fejeden,
ésszel s kézzel nem én fontam füzéred?

PLÚTOSZ
Nos, ha bizonyságul hivatkozol rám,
lelkembol lelkedzettél, mit tagadnám.
Végrehajtod szándékomat,
te vagy közülünk gazdagabb.
Odaadnék, s ez a jutalmad,
a zöld babérért bármely birodalmat.
Hallják szavam mind, kik itt megjelentek:
édes fiam, kedvem telik tebenned.

KOCSIHAJTÓ FIÚ
(a sokasághoz)
Legbecsesebb kincseimet,
ime, szétszórtam köztetek.
Kis lángocskám néhányotok
feje felett föl-föllobog,
s száll fejrol fejre hirtelen,
innen szökik, ott megpihen,
néha, gyorsan villanva föl,
kápráztatóan tündököl,
máskor csak pislog szomorún,
és észrevétlenül kihúny.

ASSZONYI TEREFERE
Szemfényveszto komédiás
az a bakon, mi volna más?
Paprika Jancsi kuporog
mögötte, de csont-borre fogyott,
belé a lélek hálni jár;
ha csipkedjük, nem érzi már.

A KIASZOTT
Rút némberek, takarodjatok!
Tudom, nem várnak tárt karok. -
Míg az asszonynép nem bomolt,
nevem Avaritia volt;
házitörvénynek tudtam azt:
fogadhoz verj minden garast!
Ládán lakat, kamrán retesz,
és nálam a kulcs. Hát vétek ez?
De mivel a mostani kornak
asszonya többé nem kuporgat,
és mint minden rossz fizetonek,
ha pénze fogy, vágyai nonek,
így ma a férj az, aki szenved;
látja: adósok annak, ennek.
A no, mit össze szone-fonna,
legényre költi s cifra rongyra;
vedel, zabál, ebédet ad
gyalázatos udvarlóinak;
pénzsóvárság azóta mar:
hímnemu lettem: a Fukar!

HANGADÓ ASSZONY
Legyen a sárkányok fukarja
e sárkány; az a célja csak,
hogy férjeinket bujtogassa,
bár épp elég házsártosak!

ASSZONYOK TÖMEGESTÜL
Madárijeszto! Vágd pofon hát!
Ez a fancsali feszület
még fintorogva fenyeget?
Gyerünk, tépázzuk meg a rondát,
csak papírsárkányok ezek!

KIKIÁLTÓ
Nyughassatok! Botomra mondom! -
De nincs is szükség rám; a vad
sárkányok, elobbre törve folyton,
kitárják kettos szárnyukat
a gyorsan tisztuló porondon.
Négy pikkelyes szörny fúj kitátott
torkából, ádázan, fene lángot;
fut a tömeg, üres a tér.

Plútosz leszáll a szekérrol

KIKIÁLTÓ
Leszáll, de mily fenségesen!
Int, s nem rest négy sárkánya sem:
a kincsesládát s a felette
kuporgó Fukart leemelve,
lábához helyezik oda;
mi volna ez, ha nem csoda?

PLÚTOSZ
(a kocsihajtó fiúhoz)
Legsúlyosabb terhedtol megszabadulva,
szárnyalj fel égövedbe bátran újra!
Most nem vagy ott! Minket torz látomány
vesz itt körül vadul, tarkán, kuszán.
Szállj, míg tiszta, szép fényt látsz, szállj oda,
hol otthonos vagy s a magad ura,
hol csak a szép s a jó tetszik, a nagy
magányba! - Ott teremtsd világodat.

KOCSIHAJTÓ FIÚ
Méltó követed vagyok eszerint én,
s szeretett vérrokonom vagy te szintén.
Veled boség jár, s hol jelen vagyok,
mindenki úgy érzi, kincshez jutott.
Sok ember tétovázik a kúsza létben,
s nem tudja, hogy nekem vagy néked éljen.
Ki téged választ, kényelemben él,
aki engem követ, sosem henyél.
Tetteim véka alá sose rejtem,
rám ismernek, ha egyet lélegeztem.
Élj boldogul! Hisz jót kívánsz nekem;
ha súgva hívsz, jövök huségesen. (Eltunik, ahogy jött)

PLÚTOSZ
Ideje, hogy a kincseket föloldjam!
A kikiáltó botjával a zárat
felpattintom. Ím, az érckatlanokban
aranyvér örvénylik s zubogva árad,
koronát, gyurüt, láncot fenyegetve,
melyeket szétolvasztani szeretne.

VÁLTAKOZÓ KIÁLTÁSOK A TÖMEGBOL
Nézd, mint duzzadnak habjai,
a láda színültig teli. -
Aranytartályt olvaszt a ho,
vertpénz-tekercs gurul elo. -
Dukátok pengve ugranak,
szívem repes, keblem dagad! -
Minden vágyam elémbe jön,
felém karikáz a kövön. -
Szedd gyorsan, itt az alkalom,
görnyedj meg, s állj fel gazdagon. -
Közben gyerünk rohamra mi,
a ládát megkaparintani.

KIKIÁLTÓ
Balgák, mit muveltek megint?
Ez csak farsangi móka mind.
Ne vágyjatok túl sokra ma;
aranyakat ki osztana
szét köztetek? Ez karnevál,
hol néktek játékpénz se jár.
Ti bambák, szebb-e a csillogó
látszatnál a vaskos való?
Ti és való! - Káprázatot
ragad meg most is markotok. -
Jó Plútosz, álarcos lovag,
uzd vissza a bitangokat.

PLÚTOSZ
Pálcád épp jó ilyesmire,
egy kis idore add ide. -
Olvadt ércben megforgatom.
Féljétek, maskarák, botom!
Serceg, vörösre izzik át,
villámot és szikrát okád.
Ki hozzá túl közel nyomul,
porrá ég irgalmatlanul -
Tüzes botom most körbejár.

KIABÁLÁS ÉS TÜLEKEDÉS
Ó, jaj! Ez a biztos halál. -
Meneküljünk, amíg lehet! -
Csak vissza! Szomszéd, adj helyet!
A szikrazáport nem birom -
engem a tüzes bot súlya nyom -
életben senki sem marad -
csak vissza, vissza, maszkahad!
Csak vissza, vissza, sok esztelen! -
Bár szárnyam none hirtelen.

PLÚTOSZ
Tágul a gyuru, s úgy hiszem,
nem égett porrá senki sem.
Így veszt teret
a vert sereg. -
S hogy ne legyen több zurzavar,
buvös kört húzok itt hamar.

KIKIÁLTÓ
Munkád remek volt, áldalak,
s csodálom bölcs hatalmadat!

PLÚTOSZ
Nemes barátom, türelem:
még sok vihart lát e terem.

A FUKAR
Így már kényelmesen legel
az ember szeme, hogyha tetszik,
mert minden asszony elore tülekszik,
ha bámészkodni s torkoskodni kell.
Még nem rozsdásodtam be végleg én se!
A szép nok most is tetszenek;
s mivelhogy nem kerül ma pénzbe,
bátran csaphatom nékik a szelet.
De mert e túlzsúfolt teremben
a hátsóknak beszédem érthetetlen,
célszerubb lesz megkísérelni bölcsen,
hogy mondókámat jelbeszédbe öntsem.
Kéz, láb, arcjáték most kevés nekem,
más tréfát kell ehhez kiötlenem.
Lágy anyagként markolok az aranyba,
átgyúrható e fém bármily alakba.

KIKIÁLTÓ
A dore váz mit muvel! Él
ily éhenkórászban kedély?
Péppé gyúrja az aranyat,
s az megpuhul keze alatt;
dagasztja, de a lágy arany
e percben még alaktalan.
Most fordul végre a nokhöz, és
van ott visongás, hokölés,
elfordulnak bosszús iszonnyal;
a fickó rosszmájú bizonnyal.
Félek, jó mulatság neki,
ha a szemérmet sértheti.
Nem turheto tovább e látvány,
elkergetem, add vissza pálcám.

PLÚTOSZ
Bolondozzék csak, békén hagyhatod;
nem sejti, mi jön fenyegetve!
Vaskos tréfáktól elmegy majd a kedve;
nagy úr a törvény, ám a muszáj nagyobb.

TOLONGÁS ÉS ÉNEKSZÓ
Az erdos völgy s a hegyteto
vad serege tör most elo,
s mint fel nem tartható özön,
nagy Pánját ünnepelni jön.
Tudják, mit másnak nem szabad,
s az üres körbe tartanak.

PLÚTOSZ
Jól ismerlek, s a nagy Pánt is magát!
Együtt veszélyes övbe léptek át.
Jól tudom azt, amit csak kevesen,
s a zárt kört megnyitom készségesen.
Bár kísérné szerencse oket!
Sok furcsaság történhet itt:
nem is gyanítják, hova jöttek,
s minden váratlan lesz nekik.

VAD NÓTASZÓ
Hallod-e, cifra maszkahad?
Jön a csapat, a vad csapat,
sebes futók, szökdécselok,
nagyizmú, durva lények ok.

FAUNOK
A faunsereg
táncol szilajon,
kondor hajon
tölgylevelek,
éles, hegyes formáju fül
búvik ki fürtjeik közül,
széles arcukban az orr nyomott,
nem bánják ezt se az asszonyok:
ha a faun nyújtja pracliját,
kosarat a legszebb no sem ád.

SZATÍR
A szatír is nyomukba jár,
van kecskelába, pipaszár,
úgy jó, ha lába inas, szikár.
Mint zerge, járja a bérceket,
körültekinteni élvezet.
Szabad levegot szív be, és
férfit, not, gyermeket lenéz,
akire lent köd s füst borul,
s ezt életnek hiszi jámborul;
míg o a csúcsról messzi lát,
s ott fenn övé az egész világ.

MANÓK
Tipegve jön a kis csapat,
mely zárt rendben sosem halad;
a moharuhás, lámpás csoport
egymás hegyén-hátán tolong;
ki mit talál, tulajdona,
s mint fényhangyák nyüzsgo raja,
futkosnak föl-le szüntelen,
keresztül-kasul mindenen.
A jó kobold rokon velünk,
kik sziklákon felcserkedünk;
köpölyözzük a bérceket,
s csapoljuk a dús érceret;
fémbol magas halmot rakunk,
s “Jószerencsét!” a jelszavunk.
Gonoszságot nem tervezünk:
jó emberekkel jót teszünk.
De a kerítok és csalók
aranyai is tolünk valók,
s nem lát a kevély sosem hiányt
vasban, mit vérfürdore szánt.
S három parancs ellen ha vét
az ember, szent-e a többi hét?
Tehetünk minderrol? Legyen
példa a manó-türelem.

ÓRIÁSOK
Vademberek is láthatók,
a Harz-hegységben oslakók;
pucérok, erejük csodás,
jönnek, megannyi óriás.
Jobbjukban kitépett fenyo,
durva öv s lomb-ágyékköto
csípojükön; nem tart ilyen
testorgárdát a pápa sem.

NIMFÁK KARBAN
(körülveszik a nagy Pánt)
A végtelen
természet, a
nagy Pán maga
van itt jelen!
Nimfák, lejtse víg láncotok
körötte dévaj táncotok:
mert o, habár komoly, szelíd,
s kedve a vígakban telik.
A kék ég pompás boltive
alatt is éber lenne, de
fülébe száz patak csacsog,
s száz szello zsong neki altatót.
És hogyha déli álma mély,
meg sem rezzen a falevél;
s néma lég a balzsamos
gyógynövényektol illatos;
nem élénk már a nimfa sem,
hol álom száll rá, ott pihen.
De hogyha, mint a harsona,
váratlanul szól Pán szava,
mint ha tenger zúg, s zeng az ég,
ki él, elveszti a fejét,
felbomlik harcmezon a had,
s reszketve fut a hos lovag.
Dicsoítsük méltón a dicsot,
s mert vezetonk volt, áldjuk ot!

A MANÓK KÜLDÖTTSÉGE
(a nagy Pánhoz)
Ha a kozetben ragyogva
futnak a fonálerek,
s csak a buvös pálca tudja,
szövevényük hol vezet,
felboltozzuk a sötétben
barlangunkat, mint vakok,
míg te fenn, a tiszta fényben
kincsed keggyel oszthatod.
Most csodás forrást találtunk,
itt mellettünk csörgedez;
bármily vakmero a vágyunk,
többet ígér százszor ez.
Rajtad áll csak, hogy beváltsa,
terjeszd rá oltalmadat:
jót hoz az egész világra
minden kincs, ha ore vagy.

PLÚTOSZ
(a kikiáltóhoz)
Emelkedett lélekkel kell bevárni
azt, ami jön, történjék bár akármi,
s bátorságodnak adtad már jelét.
A most elénk táruló borzalomnak,
mit a jelen s jövo tagadni fognak,
magad huséges krónikása légy.

KIKIÁLTÓ
(megfogja a botot, melyet Plútosz a kezében tart)
A nagy Pán épp most éri el
a tuzforrást törpéivel;
az felbuzogva magasba csap,
majd visszahull egy perc alatt,
s helyén sötét üreg marad;
feltör megint a tuzsugár,
a nagy Pán ott vidáman áll,
örvendve nézi a csodát,
mely gyöngyhabot s szikrát okád.
Hogy is lehet ilyen merész?
Lehajlik, a mélységbe néz,
s lehull arcáról a szakáll! -
Kié vajon a csupasz áll?
Kezétol látni nem lehet. -
És most jön a legrémesebb:
égo szakálla föllebeg,
s meggyúl haj, köntös, koszorú,
derure így jön a ború. -
Futnak: oltanák, mentenék,
s aki hozzányúl, menten ég,
verik, paskolják egyre, de
új lángot szítanak vele;
a bosz elemmel egybefoly
s elég az álarcos-gomoly.
De mit hallok! Mi hír kering,
mit adnak szájról szájra mind!
Ó, örökgyászú éj, vajon
nem volt elég a fájdalom!
A holnap már szétkürtöli
a hírt, mit szörnyu hallani:
hisz hallom, a nép mit kiált:
“A császár szenved kínhalált!”
Ó, bárcsak volna ez mese!
A császár ég s kísérete.
Mily átkos befolyás alatt
kötött fel gyantás gallyakat,
s tombolt be kurjongatva, itt
elvesztve magát és híveit!
Ó, ifjúság, hát sohase
lesz mércéd az arany középszer?
Ó, felség, felség, sohase
társul nagy hatalmad nagy ésszel?
Leég a lomb, hegyes, falánk
nyelvvel nyaldossa már a láng
a keresztdúcos fatetot;
a tuzvész mind fenyegetobb.
A jajszó az eget veri,
ki tud minket megmenteni?
Így lesz a pompa s hatalom
egy éj alatt hamuhalom.

PLÚTOSZ
Mindnyájan félnek, remegnek,
hozzuk hát a segedelmet! -
Szent hatalmú bot, püföld,
mígnem döng és reng a föld!
Végtelen lég tengere,
hus párával telj tele!
És boruljatok, ti bolygó
köd- és felhopászták a forró
lángözönre, mint palást!
Göndörödve, majd csöpögve,
hullámzón suhanva s halkkal,
oltsátok ki diadallal,
mind surubben permetezve;
messzi villámlás jelezze
a csalóka tuzvarázst! -
Hogyha szellemek törnek miránk,
szálljon szembe vélük mágiánk.

DÍSZKERT
Reggeli napsütés. A császár, udvaroncok.
Faust és Mefisztó a kor divatjának megfelelo, rendes, de
nem feltuno öltözetben; mindketten térdelnek

FAUST
Megbocsátod a lángvarázst, uram?

CSÁSZÁR
(int, hogy álljanak fel)
Elturnék száz ily tréfát boldogan. -
Izzó szférában álltam s meglepodtem,
szinte azt hittem, Plútosz lett belolem.
Szurokéj színu sziklatalp fölött
lángocskák tündököltek, s nagy, döhödt
lángok, a sziklaréseken kitörve,
egyetlen boltívvé cikáztak össze.
Láttam a roppant kupolát, amint
elenyészett, majd felvillant megint.
A csavaros tuzoszlopok során át
láttam a népség hosszú vonulását,
széles körben jött felém a tömeg,
hogy, mint szokásuk, ünnepeljenek.
Udvarnépem is ott nyüzsgött a lángban,
hol mint szalamandrák királya álltam.

MEFISZTÓ
Az vagy, uram! Hisz mindenik elem
alázatos, ha fenség van jelen.
Láttad, hogy a tuz mint hódol neked;
magad a bosz tengerbe vetheted:
a gyöngytermo fenékre érsz, s az ár
örvénylik és igézo körbe zár;
lenge, bíborszegélyu, zöld habokból
látod épülni csodaszép lakod, hol
magad vagy a középpont. Lépteid
ily mozgékony paloták követik.
Örömmel érzik falaik a folyvást
sürgo-forgó, villámsebes tolongást.
Nyüzsögnek, hol az új, nyájas fény tündököl,
a tengeri csudák, s be egy se tör.
Sárkányraj játszik, aranypikkelyes,
tátog a cápa, s torkába nevetsz.
Udvarnéped bárhogy rajong körül,
ily csodületté sose tömörül.
Még bájos hölgyekben se lesz hiányod:
kerülgetik a kandi hableányok
az örök frisseség ölén a kastélyt,
az ifjabbak kéjes, félénk halakként,
mások bölcsen. Hírt kapt Thetisz, s feléd
nyújtja, új Péleusz, ajkát és kezét. -
S ha majd fenn trónolsz az Olümposzon...

CSÁSZÁR
A szellos szférákat neked hagyom:
ily trón felé bölcs ember nem siet.

MEFISZTÓ
Igaz, felség, hisz a föld már tied.

CSÁSZÁR
Mily kedvezo sors hozhatott ide!
Nem az “Ezeregy éj”-bol jössz-e te?
Tégy túl a termékeny Seherezádén,
s kegyeimet kiterjesztem reád én.
Légy mindig itt, midon a köznapoktól
szörnyu csömör fog el, mint annyi sokszor.

UDVARNAGY
(sietve érkezik)
Még álmodni se mertem volna, felség,
hogy én adom hírül a nagy szerencsét,
melytol keblem csak úgy dagad,
mely színed elott elragad:
számláink mind rendezve vannak,
uzsorás karma nem sanyargat,
pokoli kínom véget ért;
nem adnám ezt a mennyekért.

HADSZERNAGY
(sietve követi)
A zsold felpénzzel megfejelve,
újra felcsapott a had erre,
a zsoldos kedve ragyogó,
fölpendül kocsmáros, lotyó.

CSÁSZÁR
Kebletek mily repesve tágul!
A ráncos orcákon sugár gyúl!
Hogy siettek mindannyian!

KINCSTÁRNOK
(most jelenik meg)
Az o muvük, tolük kérdezd, uram.

FAUST
Úgy illik, hogy a kancellár jelentse.

KANCELLÁR
(lassan közelít)
Vén napjaimra ér ez a szerencse. -
Lássuk s halljuk a sorsdönto lapot,
mely minden bajt jóra változtatott.
(Olvas) “Akit illet, mindenki tudja meg:
ezer korona értéku e jegy.
Érte biztos zálog szavatol, a
császári föld mélyének vagyona,
melyet kiásatunk, s ha megkerül
a dús kincs, szolgáljon fedezetül.”

CSÁSZÁR
Gaztettet, rút csalást kell sejtenem!
Ki hamisította rá kézjegyem?
Nincs megtorolva e bun vas-eréllyel?

KINCSTÁRNOK
Emlékezz! Te írtad alá az éjjel.
Mint a nagy Pán álltál ott, mi eléd
járultunk, s a kancellár így beszélt:
“Tedd a magad nemes öröme végett
egy tollvonással boldoggá a népet.”
Reggelre már az ezermesterek
ezerszerezték tiszta kézjegyed.
S hogy tüstént ki-ki élvezze a nagy jót,
sorozatszámra nyomattuk a bankót,
van tízes, húszas, százas, ötvenes.
Hidd el, hogy ez a népnek kellemes.
Nézd városod, a félhalál penészét
feledve mint dozsöl, nyüzsög a népség!
Bár rég a világ öröme neved,
sosem keltett még ilyen örömet.
Gazdagabb lett az ábécé jeleddel,
e jelben boldogabb lesz minden ember.

CSÁSZÁR
S a nép arany gyanánt fogadja el?
Udvarnak, hadnak ily zsold megfelel?
Bárhogy ámulok, meggyoznek a tények.

UDVARNAGY
Be nem keríthetok a gyors szökevények;
a bankó szétrepült azóta már.
Minden pénzváltó bódé nyitva áll:
ott bármely bankót ezüst- és arany-
pénzre váltanak, rabatt persze van.
Zsúfolt a hússzék, a pékbolt, a csapszék;
a fél világ csak ehetnék, ihatnék,
másik felén divatos öltözet.
A rofös vág, a szabó öltöget.
Kocsmákban “éljen!” s rá neved dörög föl,
míg sütnek-foznek és tányér csörömpöl.

MEFISZTÓ
Ki sétálgat s a teraszokra fölmegy,
lát drágaszép ruhájú, deli hölgyet,
fél szemét pávalegyezo takarja,
s ránk mosolyog, ily cédulát kutatva;
ékes szó, tréfa nyomán ily hirtelen
szerelmi hajlandóság nem terem.
Nem kell ma már erszényt, zacskót cipelni,
a kis papír szívünk fölött pehelynyi,
szerelmes kis levél a párja ott.
Zsolozsmakönyvbe rejtik a papok,
s a zsoldos fürgébben fut el a harcból,
ha csípején megkönnyebbül a tarsoly.
Felséged megbocsátja, ha kicsinyben
nézem a nagy muvet s színleg kicsinylem.

FAUST
A kincsek dermed garmadája, mely
országaidnak földjében hever,
meddo. Siralmas korlátként övezne
ily gazdagságot bármilyen nagy eszme;
a képzelet, mely felhok közt ivel,
bárhogy erolködik, nem éri fel.
De ha mélyre látni méltó, a szellem
végtelenül bízik a végtelenben.

MEFISZTÓ
Aranynál, gyöngynél e kis cédulák
könnyebbek; mink van, tudjuk legalább;
nincs cserebere, alku, nyakra-fore
költhetjük mámorító borra, nore.
Ha ércpénz kell, a pénzváltó segít,
s ha néki sincs, hát ásunk egy kicsit.
Majd dobra verjük a láncot, serleget,
a papiros máris törlesztetett,
s a gúnyos kétkedés szégyenbe fúl.
Nem kell a régi, megszokott az új.
Aranya, ékszere, papírja boven
lesz a császárságnak minden idoben.

CSÁSZÁR
Nektek hálás országunk mindezért;
a szolgálathoz kell szabnunk a bért.
Mit birodalmam földje-mélye rejt még,
rátok bízom, jobb orpárt úgyse lelnék.
Nektek a zárt lelohely nem titok,
tiétek lesz az ásatási jog.
Jöjjön létre a kincstárnok-szövetség,
magas tisztéért ki-ki lelkesedjék,
lássunk a felso- és az alvilág
között szívvidító harmóniát.

KINCSTÁRNOK
Viszálynak köztünk még árnyát se lássam,
a varázsló szeretett pályatársam.
(El Fausttal együtt)

CSÁSZÁR
Jutalmat kap most minden emberem,
s hogy mit vesz érte, vallja meg nekem.

APRÓD
(elfogadva a bankót)
Mulatok majd sokat, nagyot, vidámat.

MÁSIK
(ugyanúgy)
Nyakláncot, gyurut veszek a babámnak.

KAMARÁS
(átvéve a bankót)
Dupla butykossal iszom jobb borocskát.

MÁSIK
(ugyanúgy)
Zsebemben máris viszketnek a kockák.

ZÁSZLÓSÚR
(megfontoltan)
Kastélyom, földem tehermentesül.

MÁSIK
(ugyanúgy) Kincs ez, hát többi kincsemhez kerül.

CSÁSZÁR
Azt hittem, új tettekre lelkesedtek;
de ismervén titeket, ez se lep meg.
Látom: kapnátok bár kincsgarmadát,
a régi nótát fújnátok tovább.

BOLOND
(most jön elo) Légy a kegyben irántam is pazar!

CSÁSZÁR
Ha újra élsz, el is iszod hamar.

BOLOND
Buvös papír! Nem értem jól, mi az?

CSÁSZÁR
Sejtem, hisz rosszra költöd el, te gaz.

BOLOND
Még több hull. Mit cselekedjem? Nem tudom.

CSÁSZÁR
Csak szedd föl mind, hisz néked hullatom. (El)

BOLOND
Öt ezres csak így az ölembe hullna?

MEFISZTÓ
Kétlábú tömlo, feltámadtál újra?

BOLOND
Mint gyakran, de ily jóra soha még.

MEFISZTÓ
Örömödben kiver a veriték.

BOLOND
De hát aranyat ér ez igazán?

MEFISZTÓ
Kapsz érte, mit csak szemed, szád kiván.

BOLOND
Kapható ház, szántóföld, állatok?

MEFISZTÓ
Hogyne! Csak bankót kínálj, s megkapod.

BOLOND
S kastély, vadaskert, halastó?

MEFISZTÓ
Na lám!
Nemzetes úrnak látlak majd talán!

BOLOND
Földbirtokos leszek estére még! - (El)

MEFISZTÓ
(solus) Ki ne dicsérné bolondunk eszét!

SÖTÉT OSZLOPCSARNOK
Faust, Mefisztó

MEFISZTÓ
Mért hurcolsz e komor csarnokba engem?
Nincs bent elég jókedv vajon,
a tarka udvari tömegben
csalásra, csínyre alkalom?

FAUST
Kár a szóért; oly elnyutt kifogásod,
mint ócska bocskor, mely levásott;
amíg lótsz-futsz - úgy gondolod -,
nem kell velem szót váltanod.
De zaklat az új feladat,
az udvarnagy s kamarás hajtanak.
A császár, kinek parancs a szava,
Párist s Helénát vágyik látni ma;
a férfi s noi eszményt kell ma nékem
élethu formájukban felidéznem.
Munkára gyorsan! Hisz szavamat adtam.

MEFISZTÓ
Kár volt ígérni elhamarkodottan.

FAUST
Nem gondoltad meg, cimborám,
hová vezetnek praktikáid;
gazdaggá tettük, s mást kiván
o nyomban: szórakozni vágyik.

MEFISZTÓ
Úgy képzeled, játék ez is;
pedig lépcsok meredekén át
az út nem ismert tájra visz;
adósságod hetykén újjal tetézed,
nem idézzük fel oly könnyen Helénát,
mint papírszellemét a pénznek. -
Boszorka-szotyka, szeleverdi szellem
s golyvás törpe ha kell, eloteremtem;
bár takaros az ördög szeretoje,
antik hosnot mégsem faragsz belole.

FAUST
No lám, a régi nótát pengeted!
Az embert folyton ingoványra vinnéd,
minden akadály atyja, a segítség
fejében mindig új bér kell neked.
Egy kevés hókusz-pókusz, jól tudom.
Helénát azon nyomban ide hozza.

MEFISZTÓ
Nincs hatalmam pogány fajon,
annak megvan a maga pokla;
mégis van egy mód.

FAUST
Mondd hamar, ne kertelj!

MEFISZTÓ
Ily nagy titkot nem szívesen fedek fel. -
Nagy istennok trónolnak végtelen
magányosságban, túl idon s teren;
oket a szó leírni képtelen.
Az Anyák!

FAUST
(felriadva)
Anyák!

MEFISZTÓ
Megdöbbent e szó?

FAUST
Anyák! Anyák! - Mily hátborzongató!

MEFISZTÓ
Valóban az. Nevük nem ismeri
halandó, és ritkán ejtjük ki mi.
Mélyek mélyére szállj, ott lelsz nyomukra,
a te hibád, hogy rájuk szorulunk ma.

FAUST
Hol az út?

MEFISZTÓ
Nincsen út! Láb sohasem tapos
a járhatatlanon; utazni nem kívánatos
a nem kívántba. Elszántad magad? -
Nincs zár, nem kell félrehúznod reteszt se,
csak hány-vet a magányok végtelenje.
Sejted, mi a magány, a sivatag?

FAUST
Fölösleges ekképp beszélned;
boszorkánykonyha-szagot érzek,
s a múltból ismeros e szag.
Utam tán a világba nem vitt,
tanulni és tanítani a Semmit? -
Ha józanul kimondtam, mit tudok,
a zajos tagadás túlharsogott;
sot bosszantó csapásoktól találva,
vadonba kellett bújnom, a magányba,
s legvégül, hogy mindenki el ne hagyjon,
magam az ördög kényére megadnom.

MEFISZTÓ
És ha nekivágnál az óceánnak,
s eltunne a part, legalább
látnád, amint hullám hullámra támad,
még ha szörnyu halál is várna rád.
Mégiscsak látnál valamit. Talán a
nyugodt, zöld vízen delfinraj cikázna;
látnál felhot, nap-, hold-, csillagvilágot; -
az örök urben mindezt nem találod,
nem hallod önnön léptedet,
lankadsz, s nem lelsz szilárd helyet.

FAUST
Úgy szólsz, mint a musztagógok, akik rég
a hu neophitákat hitegették;
csak fordítva. Az urbe löksz, hogy ottan
eroben és tudásban gyarapodjam,
és mint a mesebeli macska hajdan,
a gesztenyét a tuzbol kikaparjam.
Sebaj! Gyerünk! Lássuk, mi van a mélyben,
Semmid rejti a Mindent, azt remélem.

MEFISZTÓ
Hadd dicsérlek, mielott nekivágsz;
el kell ismernem, hogy vesémbe látsz;
s most vedd e kulcsot.

FAUST
Milyen kicsike!

MEFISZTÓ
Fogd csak, s majd meglátjuk, kicsinyled-e?

FAUST
Kezemben no, fénylik, lángot lövell!

MEFISZTÓ
Rájössz hamar, mit ér e ritka szer!
Ez a kulcs mindig jó nyomon csapázik,
kövesd a mélybe, s elvisz az Anyákig.

FAUST
(megborzong)
Anyák! Letaglóz újra csak e név!
Mi ez a szó, mit bár ne hallanék?

MEFISZTÓ
Az új szó felkavar, te maradi?
Csak már hallottat kívánsz hallani?
Hangozzék bárhogy, ne légy elfogódott,
hisz rég megszoktál minden csudadolgot.

FAUST
Nem boldog az, ki megmeredten áll,
legjobb osztályrészünk a borzadály;
bármily nagy ára van, a meghatottak
benne érzik csak át a Legnagyobbat.

MEFISZTÓ
Szállj hát alá! Mondhatnám: hágj magasra!
Egyre megy. Szökj a meglevo elol te,
az oldott formák országát kutatva!
Gyönyörrel lelj a rég nem létezore;
felhogomolyszeru e forgatag,
lengesd a kulcsot, azzal védd magad!

FAUST
(föllelkesedve)
Helyes! Fogom, s erom újulni érzem,
mellem kitágul a nagy tettre készen.

MEFISZTÓ
A minden mélységnél mélyebb helyet
egy izzó tripúsz jelzi majd neked.
Fényénél az Anyákat láthatod,
amint ülnek, állnak vagy járnak ott.
Az örök Értelem örök szeszélye
szerint formát öltve, formát cserélve,
minden teremtmény képe ott lebeg;
téged nem látnak, csak árnyképeket.
Nagy a veszély, szedd össze hát magad,
egyenest a tripúsznak vedd utad,
s illesd a kulccsal!

Faust határozott, parancsoló
mozdulatot tesz a kulccsal

MEFISZTÓ
(Ot szemlélve)
Így csináld! Remek!
Hozzád szegodik s szolgádként követ;
siker szárnyán, bizton szállsz fölfele,
mire észrevennék, itt vagy vele.
S ha felhoztad, idézni a sötét
éjbol host és hosnot már semmiség
neked, ki elsonek mersz tenni ilyet:
meglesz, és a dicsoség téged illet.
Akkor aztán a mágus-muveletnek
tömjénfüstjébol istenek születnek.

FAUST
És most?

MEFISZTÓ
Egész valód a mélybe törjön;
toppants, s leszállsz, toppants, s felszállsz te rögtön.

Faust toppant és elsüllyed

MEFISZTÓ
Bár védené a kulcs szegény fejét!
Szeretném tudni, visszatér-e még?

FÉNYESEN KIVILÁGÍTOTT TERMEK
Császár és fejedelmek, nyüzsgo udvarnép

KAMARÁS
(Mefisztóhoz)
Tartoztok még a szellemjelenettel;
urunk türelme fogy. Sietnetek kell!

UDVARNAGY
Halljátok? Ofelsége sürgeti!
Ne várassátok szégyenszemre ti!

MEFISZTÓ
De hisz a társam épp evégre ment el;
ily csíziókban o a mester;
kísérletezik, feje fo,
az ajtót is magára zárta;
a szépség kincsét egy csalja elo:
a fo muvészet, bölcsek mágiája.

UDVARNAGY
Hogyan mesterkedtek, mindegy nekem;
a császár azt akarja, meglegyen.

SZOKE NO
(Mefisztóhoz)
Uram, egy szóra! Látja arcomat?
Most tiszta, s elrútítja a nyári nap!
Százával lepik el hónál fehérebb
boröm rotbarna szeplok, s ezt a méreg.
Egy szert!

MEFISZTÓ
Be kár, hogy e cukorfalatka
májusban, mint párduccicája, tarka!
Végy békanyelvet és varangypetét,
holdtöltekor párold le fozetét,
kend arcodat holdfogytakor e szerrel,
jön a tavasz, s szeplot keresve sem lel.

BARNA NO
Önt a tömeg hízelgon ostromolja.
Szert kérek! Elfagyott a lábfejem,
sétában, táncban gátol ez, s gyakorta
bók közben is megbotlom félszegen.

MEFISZTÓ
Engedélyezz egy lábnyomást nekem.

BARNA NO
Hisz az csak a szerelmesek szokása.

MEFISZTÓ
Ej! Többet mond az én lábam nyomása
Hasonlóval hasonlót, ha sajog;
a lábon láb segít, és más tagon más.
Jöjj! De vigyázz ám! Tilos a viszonzás.

BARNA NO
(feljajdul)
Jaj! Jaj! Ez éget! Hisz úgy megnyomott,
akár egy lópata.

MEFISZTÓ
Gyógyul bajod.
Ha táncra kérnek, nem kell majd szabódni,
s asztalnál édes lesz a lábnyomosdi.

HÖLGY
(odafurakodik)
Helyet! Helyet! Túl nagy az én keservem,
forró, emészto láng lobog szivemben;
O, ki üdvét csak szememben kutatta,
mással cseveg, s nekem hátát mutatja.

MEFISZTÓ
Aggasztó ügy, de csak hallgass ide.
Osonj mögé, és húzz e széndarabka
segélyével egy sávot köntöse
ujján, hátán, vállán, ahol lehet;
sajgó megbánást érez majd szive.
A szenet pedig nyeld le ott azonnal,
ajkad ne nedvesítsd vízzel, se borral;
s o éjjel már ajtód elott eped.

HÖLGY
Nem méreg-e?

MEFISZTÓ
(megbotránkozva)
Légy tisztességtudó!
Hetedhét határban se lelsz ilyenre;
mi szítottuk még lelkesedve
a máglyát, honnan e szén való.

APRÓD
Szerelmes vagyok, s keveslik korom.

MEFISZTÓ
(magában)
Hová figyeljek, már azt sem tudom.
(Az apródhoz)
A fruskáknál terád még csak kudarc vár.
A korosabb osztály már többre taksál. -

Mások tolakodnak oda
Megint újak! Nehéz percek ezek!
A végén még igazmondó leszek,
s az rossz kiút! De a helyzet galád. -
Csak jönne már Faust, ó, Anyák, Anyák!
(Körültekint)
Homályos gyertyafényben a terem;
az udvarnép megindul hirtelen,
s rendben, rangsor szerint vonul tovább
csarnokokon és folyosókon át.
Lám! Végcéljuk az ó lovagterem,
alig férnek be valamennyien.
Minden falon hatalmas szonyegek,
a fülkékben páncélok díszlenek.
Itt mellozhetjük a varázsigéket;
a szellemek maguktól is betérnek.

LOVAGTEREM
Félhomály.

A császár már bevonult udvarával.

KIKIÁLTÓ
Színjátékot hirdetni régi tisztem,
s most titkos szellemero vet véget ennek;
hiába próbálnám, hogy földerítsem
észokokkal e zavaros üzelmet.
A terem zsöllyével s székkel tele;
szemközt a fallal a császár helye;
a szonyegképeken kedvtelve láthat
a nagy eloidokbol nagy csatákat.
Itt ül urunk és udvarnépe körben,
hátul padsorok soka áll tömötten;
a szellemek órájának homályán
szerelmeséhez búvik valahány lány.
S mivel helyükkel mind elégedettek,
készen vagyunk; a szellemek jöhetnek!

Harsonák

CSILLAGJÓS
Vegye tehát kezdetét a darab;
urunk kívánja: nyíljatok, falak!
Mi állhat ellent a varázseronek?
Mintha tuzvész göngyölné, száll a szonyeg;
hasad a fal, kifordul tengelyén,
a nagy, mély távlatú színpad kitárul,
rejtelmes fény dereng föl, mely reánk hull,
s fel a proszcéniumra hágok én.

MEFISZTÓ
(kidugja fejét a súgólyukból)
Innen remélek köztetszést, hisz a
sugalmazás a fo ördög-retorika.
(A csillagjóshoz)
Ha hallod a messzi csillagzenéket,
súgásomat is pompásan megérted.

CSILLAGJÓS
Szemünk elott varázsütésre már
tömör falú, osrégi templom áll.
Suru sorban tartják az oszlopok
terhük, mint égbolt-hordó Atlaszok;
a sziklasúlyhoz számuk elegendo,
hisz jó nagy házat könnyen bírna ketto.

ÉPÍTÉSZ
Ez antik volna? Egy csöppet se szép ez,
joggal mondom, hogy ormótlan s nehézkes.
Fennkölt a durva? Nagy az éktelen?
Felszöko, karcsú pillér kell nekem
és csúcsív, lélekemelo, nemes;
ilyen épület az épületes.

CSILLAGJÓS
Tisztelet e jó csillagzat jegyében
fogant órának; legyen fék az észen
a bubáj; annál szabadabb lehet
viszont a bátor, szárnyas képzelet.
Merész vágyatok lép látóközelbe,
s mert lehetetlen ez, hisztek ti benne.

Faust fellép a proszcéniumra a túlsó oldalon

CSILLAGJÓS
Mit bátran kezdett, teljesíti híven
a mágus, koszorúsan, papi díszben.
Mély urbol egy tripúsz száll véle fel,
a serpenyo tömjénszagot lehel.
Magasztos muvét megszentelni készül;
mindenkinek szerencse jut ma részül.

FAUST
(fenségesen)
A nevetekben, Anyák, kik az ur
mélyén trónoltok örök-egyedül
s mégis társasan, hisz körül az élet
fürge képei lengnek, bár nem élnek.
Ami volt, teljes fényben ott kering,
mert örökké akar létezni mind.
S szétszórjátok, mindenható hatalmak,
oket az éj boltján, sátrán a napnak.
Szelíd életfolyam sodor sokat,
merész mágus kutat fel másokat;
o bízva s boven osztja a Csodásat,
amit meglátni annyian kivánnak.

CSILLAGJÓS
Amint az izzó kulcs a serpenyo
széléhez ér, suru füst száll elo,
és kúszva terjed, mint felhogomoly,
duzzad, szakad, torlik, terjeng, foszol.
S most remekel a szellem-elmeél!
Míg leng a légben, mindahány zenél.
Az éteri hangzatokból kellemes
bizsergés árad, s minden zene lesz.
Az oszloptörzs, a triglüph odafent
s velük a templom minden köve zeng.
Leszáll a köd; áttetszo fátylai
közül szép ifjú lép ütemre ki.
Nem folytatom, nem kell ot megneveznem,
hisz a bájos Páris nem ismeretlen!

Páris elolép

HÖLGY
E viruló ifjúság elragad!

MÁSODIK HÖLGY
Mint friss barack, csupa hamv és zamat!

HARMADIK HÖLGY
Nézd édesen telt ajka finom ívét!

NEGYEDIK HÖLGY
Ily serlegbol szürcsölgetnél te is még.

ÖTÖDIK HÖLGY
Egész csinos, ha nem is épp finom.

HATODIK HÖLGY
Lehetne kissé kecsesebb bizony.

LOVAG
Közönséges pásztor, nyomát se látni,
hogy udvarképes volna, sot királyfi.

MÁSIK LOVAG
Ha félpucéran szép is termete,
páncélban, nem tudom, hogy festene!

HÖLGY
Mily hajlékony bájjal foglal helyet!

LOVAG
Ölébe ülne szívesen kegyed?

MÁSIK HÖLGY
Két karját mennyi keccsel nyújtja ki!

KAMARÁS
Bugris! Az illem ezt nem engedi!

HÖLGY
Egy nemesúr hibát miben ne lelne?

KAMARÁS
Nyújtózik, mintha a császár itt se lenne!

HÖLGY
Csak játszik! Maga van, hát fesztelen.

KAMARÁS
Még ha játék is, ildomos legyen.

HÖLGY
A szép fiú szelíd álomba ernyedt.

KAMARÁS
Horkolni fog; ez hat természetesnek.

FIATAL HÖLGY
(elragadtatással)
A tömjén füstjével mily idegen
illat leng át frissíton szívemben?

IDOSEBB HÖLGY
Igen! Lelkemig hat e drága pára,
s o árasztja!

LEGIDOSEBB HÖLGY
A serdülés virága
ambróziává nemesül a zsenge
testben, és szétterjed körötte lengve.

Heléna elolép

MEFISZTÓ
O volna hát! Ez nem hoz bajt reám;
ámbár csinos, ízlésem mást kiván.

CSILLAGJÓS
Véget ér ezzel az én szerepem,
beismerem ezt becsületesen.
A Legszebb jön, s bár lenne láng a nyelvem...! -
Megdalolták a Szépséget sok ezren. -
Ot látni buvös elragadtatás,
aki bírta, boldog, mint senki más.

FAUST
Van még szemem? Vagy a szépség dicso
forrását lelkem legmélyén csodálom?
Rémes utam boldog jutalma O.
Mily puszta s feltáratlan volt világom!
S mivé vált szent küldetésemmel e
világ! Vonzóbb, szilárdabb lehet-e?
Hagyjon el az élet lehellete,
ha toled elfordulva másra vágynék! -
A bájos tünemény, kit elbüvölten
bámultam a varázstükörben,
e szépség mellett csalfa árnyék! -
Téged foglak, kitol erot nyerek,
ki szítod szenvedélyemet,
vággyal, imádva, orjöngon szeretni.

MEFISZTÓ
(a súgólyukból)
Tartsd hát magad, szerepedbol ne ess ki!

IDOSEBB HÖLGY
Magas, arányos, de kis feje van.

FIATALABB HÖLGY
Nézzétek lábát! Mily idomtalan!

DIPLOMATA
Párját csak hercegnok között lelem;
tetotol-talpig szép, kétségtelen.

UDVARONC
Kerülgeti a szendergo fiút.

HÖLGY
A tiszta ifjúság mellett be rút!

KÖLTO
Szépsége fénye hull az ifjura.

HÖLGY
Mint egy festmény! Endümión s Luna!

KÖLTO
Lám! Az istenno az alvó fölé dol
s megittasul ajka leheletétol.
Most csattan el a csók! - Irigylem ot!

DUENNA
Mily esztelen! Ennyi nézo elott!

FAUST
Roppant kegy a kamasz számára!

MEFISZTÓ
Csitt!
Tegye a kísértet, ha jólesik.

UDVARONC
Ébred; a no elsurran könnyedén.

HÖLGY
Most hátranéz! Ezt jól sejtettem én.

UDVARONC
A fiú bámul: tán csoda esett?

HÖLGY
Persze a no korántse meglepett.

UDVARONC
Tartózkodóan lép hozzá oda.

HÖLGY
Az ifjúban új tanítványra lelt o;
ilyenkor minden férfi ostoba,
ez is azt hiszi, hogy o lesz az elso.

LOVAG
Ne szidja, hisz finom felségesen! -

HÖLGY
A ringyó! Aljassága végtelen!

APRÓD
Én a fiút szörnyen irigyelem!

UDVARONC
Kit nem fogna meg az efféle csapda?

HÖLGY
E drágaságot sok kéz simogatta,
ütött-kopott aranyzománca is.

MÁSIK HÖLGY
Tízéves kora óta ily hamis.

LOVAG
A javát választjuk, ha alkalom van;
magam kedvem lelném e drága romban.

TUDÓS
Tisztán látom, de meg kell vallanom:
kétséges még, hogy o-e az vajon?
Túlzásra csábít az, ami jelen van,
több az írott szövegben a bizalmam.
Ott olvasom, hogy szépségét csodálva
behódolt Trója minden osz szakálla;
s épp ez jellemzi az én helyzetem:
öreg vagyok, s mégis tetszik nekem.

CSILLAGJÓS
Hol a kamasz? Egy hos öleli át
a not, aligha védheti magát.
Felkapja, mint pihét, acélero.
El is ragadja?

FAUST
Orült vakmero!
Állj! Hallod? Ennyit mégsem engedek meg!

MEFISZTÓ
Hisz a szellemmókát magad szerezted!

CSILLAGJÓS
Várj! Megmondja címét is a cselekmény,
Heléna elrablása megy ez estén.

FAUST
Miféle rablás! Hát hiába állok
e helyen! A kulcs nem enyém-e hát!
Az vezetett e révbe a magányok
hullámain és rémségein át.
Itt a valóság! Lábam itt vetem meg,
hol szellemem szellemektol se retteg,
és nagy kettos birodalmat teremthet.
Mily messzi volt o, s ha megmentem én,
még közelébb lesz, s két jogon enyém!
Anyák, ó, engedjétek, esdve kérlek!
Ki megismerte, nélküle nem élhet.

CSILLAGJÓS
Ó, Faustus! Faustus! Mit csinálsz! - Vadul
ragadja meg, s a kép foszlik, fakul.
Kulcsával ráront az ifjúra már,
s megérinti! - Végünk! Ez a halál!

Robbanás. Faust elterül a földön.
A szellemek ködbe vesznek

MEFISZTÓ
(aki Faustot a vállára veszi)
Kellett ez? Végül rajtaveszt a sátán
maga is, ha bolondot visz a hátán.

Sötétség, zurzavar