MAGAS HEGYSÉG
Meredek, csipkézett sziklacsúcsok.
Felho közeledik, odasimul egy kiugró sziklalaphoz,
leszáll rá, majd kettéválik

FAUST
(elolép) Lábam alatt minden magányok legmélyebbike,
a csúcsperemre megfontoltan lépek én
s búcsút mondok fellegkocsimnak, mely derus
napokon át szelíden vitt föld s víz felett.
Szét nem foszolva, lassan válik tolem el.
Suru gomolyként hömpölyög kelet felé,
s kíséri a csodálkozás-nyugözte szem.
Száll s szétszakad, hullámszeru és változó.
De most formát ölt. - Úgy van! nem csal a szemem! -
Napfényes párnákon hever fenségesen
egy isteni, bár óriási noalak,
látom! Tán Junó, Léda vagy Heléna az,
mily méltósággal s mégis bájosan lebeg.
Ó, már enyészik! Szétterül s feltornyosul
kelet fölött, s mint messzi gleccser, az elfutó
nap nagyszeru emlékét tükrözi csillogón.
De gyöngéd, fényes ködsáv leng még homlokom
s keblem körül, deríton, husen, kedvesen.
Föl, egyre följebb száll habozva s könnyedén;
most egybeáll. - Elbuvölo kép áltat-e,
mint ifjúságom rég hiányzó fo java?
A szív mélyének zsenge kincse fölbugyog;
vágy hajnalát, az elso, rögtön érezett,
alig értett tekintetet idézve leng,
mely orzojének minden kincsnél fényesebb.
Mint lelki szépség, no a bájos látomás,
nem oszlik el, a messzi urbe száll tova,
és elviszi magával lelkem jobb felét.

Egy hétmérföldes csizma toppan be. A párja nyomban követi.
Mefisztó leszáll. A csizmák továbbsietnek

MEFISZTÓ
Most aztán jó gyorsan haladtunk!
De mondd, mi lelt? Mért szállsz le itt,
hol kokatlan tátong alattunk,
s mereszti szirt-förtelmeit?
Jól ismerem, ha nem is e vidéken,
mert ez volt a pokol feneke régen.

FAUST
Bolond legendád van töméntelen;
megint ilyesmit tálalsz föl nekem.

MEFISZTÓ
(komolyan)
Midon az Úr - én jól tudom, miért -
a légbol minket számuzött a mélybe,
hol egyre futi a központi tért
az örök tuz, s lángol magát emésztve,
szorongatóan szuk volt új lakásunk,
s ily kivilágításra sose vágytunk.
Köhögött ott az ördög valamennyi,
s meg nem szuntek felül-alul szelelni;
kénbuzzel telt meg és kénsavban ázott
poklunk, s gázok fejlodtek, szörnyu gázok!
S hiába volt a föld sík kérge vastag,
reccsent s repedt, hol e gázok dagadtak.
Minden tótágast áll most, semmi kétség:
ami ma csúcs, hajdan az volt a mélység.
Igaz tanoknak adja ez alapját,
melyek az alsót felsové avatják.
Mert elhagytuk mi, szolgák, láng-odúnk,
s szabad lég tengerén uralkodunk.
Ez nyílt titok volt, de jól leplezett,
s a néppel csak késon közöltetett. (Efez., 6., 12.)

FAUST
Itt áll a hegy nemes-hallgatagon;
honnan s miért? - én nem találgatom.
A természet, önnönmagát teremtve,
maga formálta a földet kerekre,
kedvébol kelt csúcs s szurdok, maga tett
sziklára sziklát, hegy mellé hegyet,
s a domboldalt szelíd vonalba törve
o futtatta kényelmesen a völgybe.
Zöldel, virul, és örömét keresve
nem kell, magát hogy kergén hányja-vesse.

MEFISZTÓ
Úgy mondjátok: ehhez kétség se fér!
De ki tanúja volt, másképp beszél.
S ott voltam én, mikor fortyogva tört fel
a mélység lángözönt ontó öle,
sziklát sziklára vert Moloch pöröllyel,
s hegyroncsokat pattintott messzire.
Ki fejti meg, a síkot mely parittya
szórta fura, mázsás tömbbel teli?
A bölcselo nem tudja, mi a nyitja;
ott áll, örökre ott marad a szikla,
s kudarcot vall, aki fejét töri. -
Csupán a jámbor és egyszerü nép
tapint rá, s meg nem ing hitében;
o nagy bölcsen leszurte rég,
hogy csoda ez, s a sátáné az érdem.
Hitmankón sántikál fel vándorom ma
Ördöghídra, Ördögoromra.

FAUST
Lám csak, föl kellene figyelni végre
az ördög természetszemléletére.

MEFISZTÓ
Természet így vagy úgy! Mit bánom én!
Az ördög ott volt! - o a nagylegény!
Fajtánk magasra tör; itt a jelek még;
vad zurzavar, eroszak, esztelenség! -
De, hogy végül világosan beszéljek:
földünkön nem találtál semmi szépet?
Fölmérted, mit a roppant tér mutat,
a föld birodalmait s pompájukat. (Máté, 4.)
S te, az örök elégedetlen,
nem éreztél vágyat szivedben?

FAUST
De igen! egy nagy cél hat át.
Találd ki!

MEFISZTÓ
Megvan. Halld tehát.
Holmi nagy fováros nem volna tán rossz,
magva polgár-megélhetési-káosz,
sikátorok, tetok csúcsosra szabva,
szerény piac, káposzta, répa, hagyma;
mészárszékek sora, ahol jó
kövér cubákon él a dongó;
ha odadugod orrodat,
mindig sürgés és buz fogad.
Széles utcák, tágas terek
elokelonek tetszenek;
s hol nincs kapu, amely határt szab,
külvárost látsz, tengernyi házat.
Csengos kocsikban telne kedvem,
s lótó-futó, lármás tömegben,
mely egyre föl s alá rohanna,
mint sürgo-forgó bolynyi hangya.
S ha bakon ülnék, ha nyeregben,
középpont volnék, s el lehetne nyernem
sok százezrek tiszteletét!

FAUST
Nem érzek hozzá semmi kedvet!
Örömünk a szapora nép,
ha tápláléka van elég,
s tanul, csiszolja az eszét -
s mind lázadókká növekednek.

MEFISZTÓ
Akkor tehát fényuzoen s kevélyen
kéjpalotát rakatnék szép vidéken.
Erdo, mezo, domb s rét helyén
díszkert támadna hevenyén.
Zöld falak alján bársonyos gyepágyak,
zsinórutak, muvészi lombok, árnyak,
rendezett sziklák és muzuhatag
s különbözo szökokutak;
tömör sugár ível, meg kell csodálni,
s oldalt zizeg, pisilget száz parányi.
S kapnának tolem a gyönyöru dámák
kényelmes, meghitt palotácskát;
idom vég nélkül telne-múlna
édes társas-magányban, elvonulva.
Dámákat mondok; s nálam ez szabály:
a szépnem mindig többesszámban áll.

FAUST
Rossz és modern! Sardanapal!

MEFISZTÓ
Mire törhetsz? Számomra rejtély.
Nyilván merész, nagy terv hevít.
Mikor a holdhoz oly közel lebegtél,
nem kóros vágy hatalma vitt?

FAUST
Szavamra, nem! e földgolyó
a nagy tettekhez még talajt ad.
Erom merész munkára hajt csak;
a túl csodás legyen való.

MEFISZTÓ
Nos, a hírnevet hajszolod?
Így jár, aki hosnok között forog.

FAUST
Hatalmat szerzek, földeket!
Semmi a hír, minden a tett.

MEFISZTÓ
Mindamellett lesz majd poéta boven,
ki dicsoséged zengi a jövoben
s hóborttal hóbortot szít balga fokben.

FAUST
Toled mindez fölötte távol.
Mit tudsz te az emberi vágyról?
Fonák, epés, gúnyos sziveddel
hogy tudnád, mit kíván az ember?

MEFISZTÓ
Legyen akaratod szerint! De végre
avass be már rigolyáid körébe.

FAUST
Magára vonta szememet a tenger;
dagadt önnönmagára tornyosulva,
majd abbahagyta, s bosz hullámsereggel
a part lapályát ostromolta zúgva.
És bosszantott ez; a jogtisztelo
szabad lélekben így ébreszt dacot
a szenvedélyes, önhitt nyers ero
izgágasága, és utálatot.
Véletlen volna? Néztem egyre már:
megállt, majd visszahömpölygött az ár,
büszkén elért célját feladta o;
s így játszik ismét, ha órája jo.

MEFISZTÓ
(ad spectatores)
Nem tár föl semmi újat a beszéde,
ismerem mindezt vagy százezer éve.

FAUST
(szenvedélyesen folytatja)
Kúszik felénk ezer s ezernyi ponton,
meddo maga, hogy meddoséget ontson;
no, hömpölyög, kicsap, s a partvidék
rút, puszta sávja jelzi árterét.
Hullámokat lelkes rohamra késztet,
majd meghátrál, s közben semmit se végzett.
Kétségbe kell esnem, míg tart e látvány,
a bosz elem céltalan tombolásán!
S megpróbál önmagán túlnoni elmém;
itt küzdenék, legyozni ezt szeretném.
S van rá reménység! - Hisz a híg elem
dombok körül gyuruzni kénytelen;
a síkon bármily háborogva zúg át,
csekély magaslat büszkén állja útját,
sekély völgy vonzza már hatalmasan.
És tervet tervre szott legott agyam:
telj be a legpompásabb élvezettel,
a zsarnok tengert partjától rekeszd el,
szuküljön össze nedves, tág határa,
szorítsd ki innen, vissza önmagába.
Átgondoltam már nyomról nyomra is;
ez a vágyam. Ha mersz, ebben segíts!

Dobpergés és harci zene a nézok
háta mögött, jobb felol, a távolból

MEFISZTÓ
Könnyu ez! Hallod ott a dobzenét?

FAUST
Új harc! sérti e zaj a bölcs fülét.

MEFISZTÓ
Harc, béke mindegy. A bölcs dolga az, hogy
mindenbol szipolyozzon némi hasznot.
Fülel, figyel, esélyt el nem szalaszt.
Most itt az alkalom, Faustus, ragadd meg azt!

FAUST
Ócska rejtvénynek nincs most ideje!
Mi légyen ez? Csak bátran! Ki vele!


MEFISZTÓ
Amíg ide utaztam, kinyomoztam,
hogy a jó császár nyakig ül a gondban;
hisz ismered. Míg pártoltuk, s a talmi
vagyont segítettünk kezére csalni,
világgá szórta azt mohón.
S mert ifjan szállt reá a trón,
e balhitu úgy látta jónak,
hogy nincsen akadálya semmi,
s szép és csábos egyszerre lenni
kéjencnek és uralkodónak.

FAUST
Nagy tévedés. Parancsolót csak a
parancsolás maga tölthet örömmel.
Keblét duzzasztja ho akarata,
de terveit ki nem fürkészi ember.
Hívek fülébe súgja szándokát,
mely teljesül, és ámul a világ.
Így mindig legfobb, legméltóbb lehet!
Közönségessé tesz az élvezet.

MEFISZTÓ
O nem ilyen. Habzsolta a gyönyört,
s hogyan! Pusztult az ország, s romba dolt,
mivel nagyok s kicsik mentek vadul ökölre,
testvér a testvért uzte, öldökölte.
Hány város villong, mennyi vár,
céhek s nemesség közt viszály,
csatáznak püspök, káptalan s hivek;
meglátni s meggyulölni egy.
A templomokban vér, a kapukon túl
kalmár és vándor végórája kondul.
S megnott a mersz, mert ki védekezik,
az életet nyer. - Nos, így ment ez itt.

FAUST
Ment, sántikált, bukott, felállt, s ledolve
otromba, görgo halmaz lett belole.

MEFISZTÓ
S e helyzet ellen nem volt mód panaszra,
ki-ki érvényesült, mert úgy akarta.
A törpe is fennhordta orrát;
de legjobbak végül megsokallták.
Fellázadtak, s kimondták kereken:
ki nyugalmat hoz, urunk az legyen.
A császár nem tud, s nem akar - helyébe
válasszunk mást, ki megteremti végre
a biztonságot és új szellemet;
egy szebb világban ülje meg
nászát a jogrend és a béke.

FAUST
Igen papos szó.

MEFISZTÓ
Sok csuhás akadt,
ki félt, hogy nagy pocakja leapad.
Többet nyerhettek ok akárki másnál.
Nott és szent harccá lett a lázadás már;
s császárunk, kit mulattattunk, s hada
épp erre tart, tán végcsatára, ma.

FAUST
Jó volt és nyílt; szánakozom szegényen.

MEFISZTÓ
Jöjj, lássuk, mint lesz! aki él, reméljen.
Húzzuk ki hát e csávából is ot még!
Ezerszer ment, ki egyszer menti borét.
Ki tudja, mint fordul a kocka végül?
Vazallus-nép szerencsések köré gyul.

Átmennek a középhegységen, és a völgyben felvonuló sereget
szemlélik. Alulról dobpergés és harci zene hangzik

MEFISZTÓ
Lám, kedvezo állása a hadaknak;
csatlakozunk, és gyozelmet aratnak.

FAUST
Ezek után mit várhatok?
Csalást! Varázst! Káprázatot!

MEFISZTÓ
Hadicseleket, harcnyeroket!
Nagy eszmédbol merítsd erodet,
miközben töprengsz terveden.
Trónját s földjét hadd tartsa meg a császár;
letérdelsz, és a végtelen
part hubérbirtokul reád száll.

FAUST
Furfangod egy s mást végbevitt;
nos, nyerj meg egy csatát is itt!

MEFISZTÓ
Nem! Te fogod megnyerni! Máris
te vagy a fo-fo generális.

FAUST
Az volna csak bolond dolog még:
hol mit se tudnék, ott parancsnokolnék!

MEFISZTÓ
Hagyd a gondot vezérkarodra,
tábornagynak könnyu a dolga.
Harc-buzt orrontva jóelobb itt,
az osi hegység oseroit
hívtam haditanácsba már;
boldog, ki ilyet verbuvál.

FAUST
Fegyverben ott kik közelednek?
Mozgósítod népét a hegynek?

MEFISZTÓ
Nem én! Mint Vackor gazda, csak
a legszebb mákvirágokat.

A Három Hatalmasok színre lépnek. Sám. II., 23., 8.

MEFISZTÓ
Három fickómat jönni látom!
Más-más fegyverzetük s ruhájuk,
különbözo korú is mind a három;
panaszkodni nem fogsz reájuk.
(Ad spectatores)
Irigyli ma minden gyerek
vértjét s gallérját a lovagnak;
s mivel jelképek e gazemberek,
csupán annál nagyobb tetszést aratnak.

BALTAKÉZ
(fiatal, könnyu fegyverzetu, tarka köntösu)
Egy görbe pillantás miatt
kész vagyok bárkit is ököllel vágni képen,
s a nyúlszívunek, ha szalad,
minden hajaszálát kitépem.

PRÉDAZSÁK
(javakorabeli, erosen fölfegyverzett, pompás öltözetu)
Virtuskodás csak léha játék,
így kárba vész a drága nap;
kitartóan zsebeld a másét,
mert ez mindennél fontosabb.

GÖRCSMAROK
(hajlott korú, állig fölfegyverzett, mezítelen)
Ezúton sem jutunk mi révbe;
vagyont könnyu pazallni, véle
hamar lezúg az életár.
Habár elvenni szép, de megtartani még szebb;
szabad kezet a vén legénynek,
s nem érhet egy petáknyi kár.

Mindnyájan lejjebb ereszkednek


AZ ELOHEGYSÉGBEN
Dobpergés és harci zene alulról.
Felütik a császár sátrát.
Császár, fogenerális, darabontok

FOGENERÁLIS
Hebehurgyának tervünk most se tetszhet,
hogy visszavont seregeink
e jó fekvésu völgyben gyülekeznek;
jól üt ki ez hitem szerint.

CSÁSZÁR
Kiderül abból, ami ránk vár;
de bosszant ez: félig fut, aki hátrál.

FOGENERÁLIS
Nézd jobbszárnyunkat, felség, sose lelne
eszményibb terepet stratéga-elme:
nem menedékes bár, de meredek se,
nekünk elony, ellenségnek kelepce;
fedeznek minket buckák, hajlatok;
ránk a lovasság nem támadhat ott.

CSÁSZÁR
Rám csak a dicséret marad;
állja kar és szív a sarat!

FOGENERÁLIS
Tekints a rétközép lapályos terepére,
ott áll phalanxunk, harci lázban égve.
A napderus légben fényes pikák
villognak a hajnali ködön át.
Mily zordan ring hatalmas négyzetük!
Itt ezreket nagy tettek vágya fut.
Ebbol ítéld meg erejét hadunknak;
hiszem, hogy támadóink szertefutnak.

CSÁSZÁR
Szép látvány, mit eloször élvezek.
Kétakkorával ér föl e sereg.

FOGENERÁLIS
Balszárnyunkról sokat nem mondhatok,
derék vitézek orzik a szirtfokot.
S a koszál, melyen most lándzsák ragyognak,
védi fontos hágóját a szorosnak.
Az ellenség, úgy tartom, meglepetten
kudarcot vall itt véres ütközetben.

CSÁSZÁR
Ott közeleg már az álnok rokonság;
“bátyám!”, “öcsém!”, mily nyájaskodva mondták,
s megrabolták e mind arcátlanabbak
a trón fényét, hatalmát a jogarnak;
torzsalkodtak, országot döntve romba,
s most egyesülten törnek hatalomra.
Áll tétován az ingatag tömeg,
s hová az ár sodorja, arra megy.

FOGENERÁLIS
Egy hírszerzésre küldött emberünk
kúszik le ott; ó, csak jó hírt vegyünk!

ELSO HÍRSZERZO
Jó szerencse fogta pártunk,
furfangos muvészetünk
révén erre-arra jártunk;
jót mégsem jelenthetünk.
Bár magát hu hódolódnak
vallja egy sereg személy,
mégis tétlenül szabódnak:
belviszály van s közveszély.

CSÁSZÁR
Önfenntartás az önzés fo szabálya,
nem tisztesség, huség, oszinte hála.
Nem sejtitek? Ha számlátok betell,
a szomszéd ház tüze emészthet el!

FOGENERÁLIS
A másik lassan vág a meredeknek,
s fáradtan hág le, minden tagja reszket.

MÁSODIK HÍRSZERZO
Vígan szemléltük a boszült
zurzavart s dúló viszályt,
ám váratlanul elotunt
egy új császár, s élre állt.
S most, elárasztván a rónát,
a tömeg parancsra lép;
a hazugság lobogóját
követik mind. - Birkanép!

CSÁSZÁR
Az ellencsászár csak hasznomra van:
így érzem végre császárnak magam.
Csak mint harcos vettem föl vasruhám,
s dicsobb célért hordom már ezután.
Átmulattam sok fényes ünnepélyt,
mindent kínáltak, egyet nem: veszélyt.
Gyurubökést javalltatok, puhányok,
s mohó szivem lovagtornára vágyott;
s ha nem ellenzitek a háborút örökkön,
ma már hosként lehetne tündökölnöm.
Keblem, midon a lángözönben álltam,
önérzetére döbbent végre bátran;
a bosz elem ijeszton tört reám;
káprázat volt, de nagy káprázat ám.
Felködlött harc, hír kúsza álma bennem;
a nagy mulasztást jóvá kell ma tennem.

Követeket küldenek, hogy
az ellencsászárt viadalra hívják ki

Faust páncélosan, félig leeresztett sisakrostéllyal.
A Három Hatalmasok
az elobbi fegyverzetben és öltözetben

FAUST
Jövünk, s ezért tán senki sem hibáztat;
óvatosság, ha nincs is baj, nem árthat.
Tudod, a hegylakó elmélkedik,
bújván természet s sziklák könyveit.
A rónát rég elhagyta mind a szellem,
s sziklás hegyen tanyázik szívesebben.
Csendben járják az útvesztot a mélyben,
nemes gázok fémtartalmú ködében:
szétválaszt, vizsgál, összeköt e fajta,
újat lelni, oket egyéb se hajtja.
Szellemhatalmak, légies kezek
áttetszo formákat építenek;
s néznek kristályba, örök-hallgatagba,
mely a földfelszín életét mutatja.

CSÁSZÁR
Hallottam ezt, s hiszek neked; no de
mondd csak, jó ember: hogy jön ez ide?

FAUST
A szabin mágus, a Norcia-béli,
magát hu és derék szolgádnak érzi.
Mily szörnyuséges sors várt volna rá ott!
A rozse pattogott, már nyaldosták a lángok;
száraz hasábfák minden oldalon,
szurkos, kénes venyige, nagy halom;
Isten, ember, ördögnél nincs segítség,
felséged törte szét izzó bilincsét.
Rómában történt ez. S o csupa hála,
bárhová mégy, kísér gondoskodása.
Azóta nem törodik, csak veled,
rólad faggat planétát, mélyeket.
Hogy sürgosen jöjjünk melléd szegodni,
o hagyta meg. Nagyok a hegy eroi;
hatalmas ott a természet, s szabad,
s ezért bubájt kiált sok bamba pap.

CSÁSZÁR
Ünnepnapon, vendégeket köszöntve,
kik vigasságra vígan gyulnek össze,
örvendünk, míg torlódik és tolong
a nép, s a nagy termekben is szorong.
S még szívesebben látott a vitéz,
ki izmos karral támogatni kész,
midon gonddal terhes hajnal dereng,
mert fenn a sorsmérleg habozva leng.
De e dicso percben vasmarkotok
a hu kardról vissza kell vonnotok,
szent ez a perc, ezrek indulnak éppen,
harcolni ellenem vagy értem.
A férfi maga küzd! Ha koronára
s trónra vágyik, önérdeme az ára.
S az ellenünk föllázadt síri árnyat,
ki a császárnak, földjeink urának,
had- s hubérúrnak címét bitorolja,
saját öklöm taszítsa a pokolba!

FAUST
Bárhogy buzog a nagy tett vágya benned,
mégsem helyes fodet kockára tenned.
Mért díszít toll s taréj sisaktetot?
Mert védi virtusunk fészkét, a fot.
Mi haszna fej nélkül a többi tagnak?
Ha álom száll rá, mindahány lelankad;
megsínyli mindahány, ha megsebezték,
s ha felgyógyul, feledve a betegség.
Jogával él a kar, megjött a kedve,
pajzsot emel, a koponyát fedezve;
a kard is tudja már feladatát,
csapást kivéd, és gyorsan visszavág,
a fürge láb megosztja sikerét,
s a földresújtott nyakszirtjére lép.

CSÁSZÁR
Ez kell dühömnek, így végzek vele;
lábzsámolyom legyen kevély feje!

KÖVETEK
(visszatérnek)
Nem hozott sikert minékünk,
sem becsülést a követség,
szép, vitézi küldetésünk
bárgyú tréfaként nevették:
“Uratok feledve; kongó
visszhang o a völgy falán;
régi mondához hasonló:
volt egy császár hajdanán.”

FAUST
Így óhajtotta ezt sok jó vitéz,
ki melletted híven harcolni kész.
Jön az ellenség, lázban ég hadunk;
kedvez a perc, vezényelj, s támadunk.

CSÁSZÁR
Nem! A parancsoklást átengedem.
(A fovezérhez)
Rád bízom e tisztséget, hercegem.

FOGENERÁLIS
Induljon hát a jobbszárny mielobb!
Az ellenség balszárnya tör felénk már,
harcokban edzett hu, ifjú erok
lendülete torpantsa meg a célnál.

FAUST
Hadd álljon be e virgonc dalia
tüstént ármádiád soraiba,
lássák maguk között a harcosok,
s o küzdjön hathatósan, mint szokott.
(A jobb felol álló alakra mutat)

BALTAKÉZ
(elolép)
Ki énrám bámészkodni mer, törött
állkapcával fordul el az ebadta;
ki hátat fordít, rémesen lötyög
nyakán majd kókadt üstöke, kobakja.
Minden vitéz forgassa a
kardot s a bunkót oly dühöngve,
mint én, s az ellenség hada
vérébe fúlva omlik össze. (El)

FOGENERÁLIS
Kövesse lassan a derékhadunk,
ésszel s egész eronkkel támadunk;
ott jobbra már keserves csata tört ki,
s eronk szándékukat dugába dönti.

FAUST
(a középso alakra mutat)
Fogadjon szót tehát ez is neked!
Fürgén ragad magával ezreket.

PRÉDAZSÁK
(elolép)
Császár hadában a vitézség
párja legyen a prédaéhség;
tuzzük ki dús célul tehát
az ellencsászár sátorát.
Trónszékén dölyffel nem sokáig ülhet,
ha magam állok élére zömünknek.

ZSEBELLA
(markotányosno, hozzásimul)
Bár pap minket nem esketett,
o nékem a legkedvesebb.
Szüret vár ránk, de még mino!
Ha markol, megvadul a no,
könyörtelen, ha fosztogat;
fel gyozelemre! és mindent szabad.

Mindketten el

FOGENERÁLIS
Mint vártuk, most a balszárnyunkra támad
eros jobbszárnyuk. Ám ok ellenállnak
egy szálig a rohamnak, mely a keskeny
hágót vívja a sziklák közt veszetten.

FAUST
(bal felé int)
Uram, ez is hadd lépjen már elo;
eroseknek sem árthat több ero.

GÖRCSMAROK
(elolép)
Gondot a balszárny ne okozzon!
Semmi se vész, hol én állok a poszton;
vén harcos kell ilyen dologra,
mit markolok, mennyko se fogja. (El)

MEFISZTÓ
(fentrol jo)
Tekintsetek most arra távol,
a sziklák minden zegzugából
fegyveres nép árad tolongva,
s a szuk utat eltorlaszolja,
sisakban, vértben, pajzzsal, fringiával
állnak hadunk hátában, mint szilárd fal,
a támadást vezénylo jelre lesve.
(Halkan, a beavatottakhoz)
Kik ok? Ne kérdje egyitek se.
Dehogyis ültem tétlenül,
üres minden fegyverterem körül;
ott álltak, ültek lovagolva,
hatalmuk mintha a régi volna;
hosök, császárok, fejedelmek
egykor, s üres csigaházak jelenleg;
számos kísértet bújt efféle tokba
hogy a középkort életre pofozza.
S ha csak ördögfióka lakja,
ma annak is lesz foganatja.
(Fennhangon)
Lám, máris fel vannak dühödve,
csörömpölve ütköznek össze!
Zászlórúdon rongyok lebegnek ottan,
élénk szellore vártak izgatottan.
Hinnétek-e, hogy ez az ósdi had
új küzdelemtol vissza nem riad!

Fentrol félelmes harsonaszó, az ellenség
hada szemmel láthatóan meginog

FAUST
A láthatárt homály borítja,
csak itt-ott villan fel vakítva
egy-egy baljós vörös sugár;
kard, lándzsa villog már a vértol,
a bérc, az erdoség, a légkör
s maga az ég is harcba száll.

MEFISZTÓ
Helytáll a jobbszárnyunk, de látom
fejét, magasan a vitézek
fölött, a fürge Baltakéznek,
az óriás legény a gáton.

CSÁSZÁR
Csak egy kar nyúlt ki a gomolyból,
s lám, már vagy egy tucatnyi tombol;
bubájnak sejtem ott jelét.

FAUST
Nem hallottad hírét a vándor
ködpásztáknak Szicíliából?
Ott délben tisztán leng a lég
napos középso rétegében,
sajátos párák tükörében,
egy ritka tünemény eléd:
városok úsznak a magasban
és kertek, föl-le szállva lassan,
száz fénytörés-festette kép.

CSÁSZÁR
Még sincs rendjén! Szikrázva égnek
az ölnyi hosszú lándzsavégek;
villogó hegyu dzsidákon
fürge lángok táncát csodálom.
Kísérteties ez nagyon.

FAUST
Bocsánat, felség, szellemeknek
nyoma ez, kik homályba vesztek,
a két Dioszkur fénye reszket,
kikhez hajósok esedeztek,
s utolsót lobban e napon.

CSÁSZÁR
Világosíts fel, mi a titka,
hogy a Természet kegye ritka
eroket is pártunkra von?

MEFISZTÓ
A mestert áldd és nagy hatalmát,
szívügye néki jósorod.
Hallván, hogy ellenség rohan rád,
lelke mélyéig háborog.
S téged megmenteni akar ma
hálából, bárha belehalna.

CSÁSZÁR
Körülujjongva vittek díszmenetben;
hatalmat kaptam, próbáljuk ki menten,
s máris megvolt az alkalom, a kello:
a vén szakállt had fújja üde szello.
Elrontottam a papság kedvtelését,
s kegyükbe nem jutottam, semmi kétség.
És most, bár annyi éve annak,
a régi tréfa jót foganhat?

FAUST
Jótett kamatja hétszeres;
szemed csak a magasba nézzen!
O jelt fog nékünk adni, érzem,
figyelj, majd értelmet nyer ez.

CSÁSZÁR
Egy sas az égen tovaszárnyal,
nyomában ádáz griffmadárral.

FAUST
Vigyázz: ezt jóra vélem én.
A griff csak mesebeli lény;
mit szállt fejébe e madárnak,
hogy egy valódi sasra támad?

CSÁSZÁR
Egymást elnyúlt ívben körözve
kerülgetik; - s ím, most a két
küzdo egymás nyakát s begyét
célozva ront egyszerre össze.

FAUST
Nézd, már a griff, a nyomorult
kárt vallott megvagdalva, tépve,
oroszlánfarka lekonyult,
s lehull a hegycsúcs erdejébe.

CSÁSZÁR
Csak hozna jót e látomás!
Hiszek neki, bármily csodás.

MEFISZTÓ
(jobb felé fordulva)
Vagdalkoznak katonáink,
ellenségünk sorra már ing,
ím, vaktában hadakozva
tódulnak mindegyre jobbra,
s megbontják, amerre törnek,
balszárnyán rendjét a zömnek.
Élhadunk szilárdan állva
jobbra tart, s villám gyanánt a
gyenge pont felé nyomul, lám. -
S mint két szélvész-uzte hullám,
párharcban, tombolva csapnak
össze egyenlo hatalmak;
nagyszerubbet sose láttam,
seregünk gyoz e csatában!

CSÁSZÁR
(balra fordulva, Fausthoz)
Nézd! Ott baj van, úgy itélem,
állásunk komoly veszélyben.
Látom, már követ se dobnak,
fent a sziklák elhagyottak,
lent az ellenség kezében.
Íme! - Fohadunk keményen
küzd, és mintha közelednék,
tán a hágót is bevették.
Pogány bubáj foganatja!
Mesterkedtek, de mi haszna?

Szünet

MEFISZTÓ
Jönnek hollóim mind a ketten;
mi hírt hozhatnak? Félve sejtem,
hogy helyzetünk nem kedvezo.

CSÁSZÁR
E csúf madárpár mit jelenthet?
A szirti harcból mért lebegnek
sötét vitorlásként elo?

MEFISZTÓ
(a hollókhoz)
Csak üljetek közel fülemhez,
Akit ti védtek, el sosem vesz,
tanácsotokban van velo.

FAUST
(a császárhoz)
A galamb, hisz hallottad ezt te,
hogy költhessen, fészkére messze
országokból is visszaszáll.
Esetünk, bár hasonlatos, más:
mert a galamb csak békepostás,
de hadban hollóposta jár.

MEFISZTÓ
Szörnyu veszélynek sejtem árnyát.
Látjátok-e? Gyurube zárják
a sziklapárkány hoseit
Megszállva már körül a sziklák,
s hogyha a hegyszorost kivívnák,
bizony csehül állnánk mi itt.

CSÁSZÁR
Végül hát mégis rászedettem!
Hálóba csaltatok ti ketten;
félek, mióta az fon át.

MEFISZTÓ
Ne félj! Nem vesztettünk csatát.
Türelem, furfang jó bog-oldók!
Végén csattan az ostor ám.
Hu követeim itt e hollók;
bízd a parancsnoklást reám!

FOGENERÁLIS
(közben odaérkezett)
Ezekre hallgattál te híven,
sajog azóta is a szívem,
buvészcselek nem harcnyerok.
A csata megfordíthatatlan;
botomat vissza kell hogy adjam;
ok kezdték, végezzék be ok.

CSÁSZÁR
Botod tartsd, jobb órákra várva,
miket a sors talán megad.
Borzaszt e hollók-cimborája,
a visszatetszo torzalak.
(Mefisztóhoz)
Botot nem kapsz, sehogy se hiszlek
méltónak arra; igyekezz
a csávából kihúzni minket!
Parancsnokolj, lesz, ami lesz.
(El a sátorba a fogenerálissal együtt)

MEFISZTÓ
Hadd boldogítsa tompa botja!
Mi úgyse mennénk véle sokra,
holmi kereszt volt a nyelén.

FAUST
Mit tegyünk?

MEFISZTÓ
Már megtettem én! -
Sötét komák, köszöntsétek, de menten,
a nagy tengerszem selloit nevemben!
Most látszat-árvíz kell nekünk.
Noi cselük, elobb, mint bárki sejti,
a valóról a látszatot lefejti,
s való a látszat, esküszünk.

Szünet

FAUST
Úgy látom, hollóink remek hizelgok,
s megnyerték valamennyi sellot;
a víz csobogva feltolul.
Száraz, kopár hátán a sziklakonek
sebes forrás fakad, zuhogva no meg,
s az o gyozelmük abba fúl.

MEFISZTÓ
Csodás fogadtatás, merészebb
hegymászókat is futni késztet.

FAUST
Patakból lett patakraj zúg a mélybe,
s mind kétszeresre duzzad visszatérve,
ível folyónyi vízsugár:
egy lapos sziklahát felszínén szétomolva,
tajtékot hányva tódul balra, jobbra,
és fokról fokra ront a völgybe már.
Itt mégoly elszánt hosi dac se gyozhet:
eros a hullám, elsodorja oket.
E vészes ártól én is reszketek.

MEFISZTÓ
Nyomát se látom én hazug vizeknek,
bennük csupán emberszemek hihetnek,
s engem mulattat e bohó eset.
Csapatostul szalad a remego nép,
vízbefúlástól mentve borét,
szívják szilárd föld szabad levegojét,
s úszótempókkal futnak el a dorék.
A zurzavar legteljesebb.
A hollók már visszatértek
Nagy mesterünk elott dicsérni foglak;
bizonyságául mester-voltotoknak,
tüzes kohóhoz szálljatok ti,
hol törpenép szikrát csihol ki
ércbol és kobol szorgosan.
Ott kérjetek, nagy rábeszélok,
fényes tüzet, pattogva égot,
minot csak képzelet fogan.
Bár villámfényt, mely távolban tünik föl,
s gyors csillagot zuhanni a zenitrol
láthat nyáréjszakán ki-ki,
de ha villám cikázik a bokorban,
s a csillag sárban sisteregve lobban,
az már nem oly mindennapi.
Nem kell soká húzódni ennek,
kértek, s parancsoltok, ha nem megy.

A hollók el. Minden az utasítás szerint történik

MEFISZTÓ
Az ellenséget éj borítsa!
Hadd tibláboljon összevissza!
Lidérclángocskák közepette
vakító fénysugár ijessze!
Bár mindez itt fölötte szép,
hiányolom a rémzenét.

FAUST
A termek kongó páncéljait ismét
életerovel tölti el a friss lég;
zörög, csörömpöl fent jó ideje
a furcsa, csalfa vas-zene.

MEFISZTÓ
Helyes! Nincs már számukra korlát,
egymást lovagmód elporolják,
mint szép idokben, rég, de rég.
Kar- és combvértek harcra keltek,
s felújítják tüstént a guelfek
s ghibellinek örök perét.
Öröklodött a régi szellem,
ma is mind engesztelhetetlen;
zajuktól zúg a föld s az ég.
Hisz ha az ördög ünnepet csap,
legszebben a pártgyulölet hat,
végso borzalmat az teremt;
a hang s visszhangja páni, metszo,
olykor sátáni, fülrepeszto,
s a völgybe rémíton lezeng.

A zenekarban harci lárma, mely
végül vidám katonazenébe csap át


AZ ELLENCSÁSZÁR SÁTRA
Trón, díszes környezet. Prédazsák, Zsebella

ZSEBELLA
No lám, elsonek érkezünk!

PRÉDAZSÁK
Holló se versenyez velünk.

ZSEBELLA
Ó, mennyi kincs, egész halom!
Hol kezdjem! Abba hol hagyom?

PRÉDAZSÁK
A sátrat szinte fölveti!
Csak tudnám, hol fogjak neki.

ZSEBELLA
Ily szonyeget kerestem én,
a fekhelyem sokszor kemény.

PRÉDAZSÁK
Egy csatacsillag lóg amott,
effélét régen áhitok.

ZSEBELLA
Aranyszegélyu, rot köpeny,
ilyenrol álmodott szivem.

PRÉDAZSÁK
(megragadva a fegyvert)
Gyorsan jár ezzel a kezünk,
lesújtunk, és tovább megyünk.
Nálad degeszre telt a zsák,
s nem zsákoltad be a javát.
Az olcsó limlomot ne vidd,
e ládikót ragadd meg itt!
A had zsoldpénze ott buvik,
hasában vert arany dugig.

ZSEBELLA
Annak kegyetlen súlya van!
Meg sem mozdítom egymagam.

PRÉDAZSÁK
Guggolj le, s dolj elore mélyen!
Izmos hátadra fölsegélem.

ZSEBELLA
Ó, jaj! Ó, jaj! A rakomány,
széttöri minden csigolyám.

A ládikó a földre zuhan, és felnyílik

PRÉDAZSÁK
Halomban a vörös arany-
csak rajta, szedd szorgalmasan!

ZSEBELLA
(lekuporodik) Kötényem hadd szedem tele!
Bátran beérhetem vele.

PRÉDAZSÁK
Elég! most végy egérutat!
Zsebella feláll
Jaj, a kötényed kilyukadt!
Ha mégy, ha állsz, potyogtatod,
pazarlod a jó pénzmagot.

DARABONTOK
(császárunk seregébol)
Miért jöttök e szent helyre, hé?
Császári kincsben túrtok-é?

PRÉDAZSÁK
Borünk vittük vásárra ma,
s dukál a zsákmány hányada.
Levert ellenség sátorát
kifoszthatjuk mi katonák.

DARABONTOK
Mi nem teszünk ilyet soha;
nem martalóc a katona;
császár testorének a jó,
becsületes vitéz való.

PRÉDAZSÁK
Becsület! Vigye a manó!
Igaz nevén: hadiadó.
Mind egyformák vagytok, hiszen
egy a céh-jelszó: mind viszem!
(Zsebellához)
Amit fogsz, uccu, futva vidd,
mert görbe szemmel néznek itt. (El)

ELSO DARABONT
Mért nem adtál egy nyaklevest
a gazfickónak egyenest?

MÁSODIK
Karom furcsán elernyedett,
ezek nem élo emberek.

HARMADIK
Hályogos lett a két szemem,
káprázni kezdtem hirtelen.

NEGYEDIK
Mily furcsánál furcsább jelek:
egész nap tikkasztó meleg,
mely fülledten fojt és nyomaszt,
ezt állni láttuk, hullni azt;
vaktában osztottunk halált,
mégis minden csapás talált;
a lég, melyet fátyol födött,
sistergett, zúgott, zümmögött;
így ment tovább, hogy s mint, magunk
se tudjuk, és most itt vagyunk.

A császár négy herceggel színre lép,
a darabontok távoznak

CSÁSZÁR
Mindegy, akárhogyan, a gyozelem miénk lett!
Az ellenség fut, és a síkon szerteszéled.
Üresen áll a trón, és szonyegek fedik
a bitorolt vagyont, mely alig fér el itt.
Mi, tiszteletben és orségünk által óva,
népek küldötteit várjuk császári módra;
örvendünk sokfelol jövo jó híreken,
az ország már nyugodt, s meghódol szívesen.
Ha muködtek is a harcban varázshatalmak,
magunk vívtuk ki a végén a diadalmat.
Hányszor segítik a küzdot véletlenek:
az égbol ko zuhan, vagy véreso pereg,
barlangokból dörög hatalmas csodaszózat,
keblünk dagad, szorong szive a támadónak.
A vesztes elbukott, nevén szégyen tapad,
a gyoztes büszke bár, de áldja az Urat.
Nem szükséges parancs, együtt énekli vélünk
milliók torka már: Téged, Isten, dicsérünk!
De szebb dicséret az, hogy békén nézhetek
saját szivembe is, ez még ritkán esett.
Az ifjan idejét fecsérlo fejedelmet
megtanítja a kor értékére a percnek.
Négyetekkel hamar szövetkezem tehát,
szolgálva így a ház, udvar s ország javát.
(Az elsohöz)
Herceg, szerzoje vagy az okos haditervnek,
s a dönto percben a csatát hosként vezetted;
tedd meg békében is, mint fotábornagyom,
amit a kor kiván, a kardot átadom.

FOTÁBORNAGY
Hu hadad, mely maig belföldön volt tevékeny,
határainkra áll, trónod támaszaképpen;
hadd teljenek meg az osi vár termei,
s adjunk díszlakomát tiszteletedre mi.
Bárhol e meztelen karddal megyek elore,
s állok melléd, dicso császárom örök ore.

CSÁSZÁR
(a másodikhoz)
Szíves, tapintatos vagy, nemcsak jó vitéz!
Légy hát fokamarás; e hivatal nehéz.
Magad rendelkezel háznépemmel nevemben,
gyakran civódnak ok, s rosszul szolgálnak engem;
a te becsületes példád mutassa meg,
úrnak, udvarnak és másnak mint tessenek.

FOKAMARÁS
Ki vágyát ellesi, az úr olyat kegyel meg:
ki jókkal jót tesz és a rosszakkal kegyelmet,
ki csel nélkül szemes, csalás nélkül szerény!
Ha te szivembe látsz, azzal beérem én.
Mért ne álmodjon a képzelet lakomáddal?
Asztalhoz ülsz, aranymedencét nyújtok által
a vigasság elott, s gyuruid orizem,
hogy frissüljön kezed, mint láttodon szivem.

CSÁSZÁR
Bár túl komoly vagyok, hogy ünneppel törodjem,
legyen! Hiszen van a vígságnak haszna boven.
(A harmadikhoz)
Foasztalnok leszel! Vadaskert meg major
s baromfiudvar az, mivel foglalkozol;
kedvenc fogásaim szolgálják fel naponta,
idény szerint, s ügyelj, hogy jó legyen a konyha.

FOASZTALNOK
Keserves böjtöt is örömmel vállalok,
amíg ízes fogást eléd nem tálalok.
Versengve hoz velem szakács és kuktagárda
távolit közelébb és évszakot korábbra.
Bár étket félretolsz, ha ritka, fuszeres;
tápláló s egyszeru, mit ízlésed keres.

CSÁSZÁR
(a negyedikhez)
Az ünneprol a szó le nem tér semmiképpen,
légy hát pohárnokom te, fiatal vitézem.
Fopohárnok, vigyázz, a pincebolt alatt
jó borral százakós hordók szorongjanak.
Te légy mértékletes, érd be könnyu deruvel;
hogy csábos alkalom messzebb csaljon, ne turd el!

FOPOHÁRNOK
Felség, az ifjúság, csak benne bízzanak,
megfontolt férfivá serdül egy perc alatt.
Lelkemben szárnyalok gyozelmi ünnepedre
s ott császári, pazar tálalót rendezek be,
arany- s ezüstedény bár lesz ott rengeteg,
tenéked szánom én a legszebb serleget:
csiszolt velencei kristályt, jókedved orét,
melybol nem árt a bor, habár ereje no még.
Buvös kincs, benne oly sokan bíznak vakon,
de önmérsékleted, felség, jobb oltalom.

CSÁSZÁR
Mit néktek szántam e magasztos pillanatban,
közölte nyílt szavam, bízvást bízhattok abban.
Szent a császár szava, ígéretet bevált,
de kell az oklevél, úgy nyer teljes hatályt,
kell kézjegyem. S ki a formaságokat érti,
éppen kapóra jön, úgy látom, az a férfi.

Az érsek-fokancellár színre lép

CSÁSZÁR
Szilárd záróköve ha biztonságot ad,
örök idokön át fennáll a boltozat.
Lásd, itt négy herceg áll! Most tárgyaltuk meg együtt,
hogy Házam s Udvarom szilárddá mint tehetjük.
De a birodalom egészének ügyét
tekintély és ero által öten vigyék.
S mert országszerte kell, hogy fényüket csodálják,
kibovítem tehát a birtokuk határát
a trónt cserbenhagyók jószágával legott.
Legyetek, híveim, szép földdel gazdagok,
s egyben élvezzetek kiváltságos jogot ti
öröklés, vétel és cserével gazdagodni;
hozzá elrendelem: tirátok szálljon ott
háborítatlanul a hubéri jog.
Mint ítélobírák, végérvénnyel itéltek,
nem fellebezheto a döntés, ha tiétek.
Megillet az adó, tized, hídvám, robot,
só- s bányajövedék s a pénzverési jog.
Hogy háláját szivem hiány nélkül lerója,
ím fölemeltelek magasra, szinte trónra.

ÉRSEK
Mindnyájunk szívbeli köszönetét fogadd!
Ha erossé teszel, hatalmad biztosabb.

CSÁSZÁR
Akkor hát ötötök rangját még megtetézem.
Még birodalmamért élek, és öröm élnem;
de nagy osök sora vonja már szememet
e hajszából oda, hol a vég fenyeget.
Szeretteim között ha majd idom letellett,
öten válasszatok császárt, kit fölemeltek
a szent oltár fölé, koronával fején;
békén kapja, amit viharban nyertem én.

FOKANCELLÁR
Szivükben büszkeség, de arcukon alázat,
öt herceg hajt fejet, elsoi a világnak.
Míg dús erünkben a huséges vér kering,
egy-test leszünk, amely mozog kedved szerint.

CSÁSZÁR
Oklevél s kézjegyem legyen hát a jövendo
számára a mai végzést megorizendo.
Ti vagytok földetek korlátlan urai,
egy feltétel alatt: tilos megosztani.
S bármekkorára no idovel adományom,
teljes egésze az elso fiúra szálljon.

FOKANCELLÁR
A pergamentre a fontos döntést, a hon
s magunk javára is, örömmel bízhatom,
mit kancelláriám letisztáz és pecsétel,
s mit végül szentesít a szent császári kézjel.

CSÁSZÁR
S most elbocsátalak, hogy ezt a nagy napot
meghányva-vetve mind elgondolkodjatok.

A világi foméltóságok távoznak

AZ EGYHÁZFEJEDELEM
(ott marad, és nagy pátosszal beszélni kezd)
A kancellár kiment, de itt maradt a fopap,
into sugallata készteti szólni ot csak!
Atyai szíve fáj, érted emészti gond.

CSÁSZÁR
E víg órán milyen gond tör szivedre? mondd!

ÉRSEK
Mily szörnyu fájdalom ez órán látni nékem
fölkent személyedet Sátán cinkosaképpen!
Bár látszólag szilárd trónod talapzata,
de jaj, megszégyenül az Úr s a Szent Atya.
Ha ezt megtudja o, nyomban meg is torolja,
bunös hatalmadat szent villám sújtja porba.
Hisz megmentetted a varázsló életét
koronázásodon, s ezt sem feledte még.
Fejékedbol, a szent egyház gyalázatára,
átkozott fore hullt a kegy elso sugára.
Hát verd a melledet, s amelyen nincs malaszt,
hasznodból rój le a szentélynek pár garast.
A dombvidéket ott, hol sátradat emelték,
hol meghallgattad a Hazugság Fejedelmét,
s hol gonosz szellemek segítették csatád,
okulva jámborul, engedd szent célra át;
hozzá erdot, hegyet a távol szemhatárig,
legeloket, miket zölden fed buja pázsit,
halban bo tavakat, számtalan patakot,
melyek kígyózva a völgybe omolnak ott,
síkját s szurdokait a nagy völgynek magának:
ez bunbánatra vall, s nem késik a bocsánat.

CSÁSZÁR
Súlyos hibám miatt méltán félek bizony;
jelöld ki a határt, mértékét rád bizom.

ÉRSEK
Nos! A terület, melyen bun mocska szárad,
a Magasságbeli szolgálatára szánjad.
Lelkemben látom én a dóm eros falát,
már kórusán derus hajnalfény villan át,
keresztet képez az épület, és a boltok
hosszú, magas hajót, a hívok nyája boldog,
s a tágas fokapun betódul lelkesen,
elso haranghivás zeng a völgyön és hegyen,
s az ég felé töro tornyokból messze kondul,
vezeklo tér be rá, és másképp él azontúl.
A templomszentelés - bár látnánk mielobb! -
a te részvételed által lesz még dicsobb.

CSÁSZÁR
Hirdesse nagy müvünk: jámborság él szivemben;
dicsérje az Urat, és oldozzon föl engem.
Elég! Keblem magas érzésektol dagad.

ÉRSEK
Végzem, mint kancellár, a formaságokat.

CSÁSZÁR
Az egyház jogait foglald szabályszeruen
okmányba, nyujtsd be azt, s örömmel szentesítem.

ÉRSEK
(távozni készül, de kifelé menet visszafordul)
S mihelyt áll templomunk, örökre átadod
a föld összhozamát: dézsmát, úrbért, adót.
Mert sok pénz kell nekünk, hogy fenntartsuk a pompát,
és az igazgatás költsége sem potomság.
Segítsd, a dús hadizsákmányból adva részt,
a lakatlan helyen a gyors építkezést.
És kell azonfelül, mért köntörfalaznék,
sok-sok szekérnyi fa, pala, mész s más anyag még.
Fuvar lesz, ha a nép szószékrol értesül:
ki nékünk szekerez, áldásban részesül. (El)

CSÁSZÁR
Bunöm nagy és nehéz, hogy vállam szinte roskad;
a gaz bubájosok keserves kárt okoznak.

ÉRSEK
(újból visszafordul, mélyen meghajolva)
Felség, bocsánat! A partsávot elnyeri
a rosszhíru személy, és átok terheli,
hacsak nem kötsz le, így mutatván töredelmet,
úrbért, dézsmát, adót a szent egyházi rendnek.

CSÁSZÁR
(kedvetlenül)
Nincs ott még semmi föld, ott a tenger terül.

ÉRSEK
Hol jog van s türelem, alkalom is kerül.
Örök érvénye lesz nekünk-adott szavadnak! (El)

CSÁSZÁR
(egyedül)
Végül szétoszthatom az egész birodalmat.